Halál egyenes adásban

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.10.05. 03:13
Címkék
Hétfő este egy élő televíziós műsor közben meghalt Franco Scoglio, napjaink egyik legismertebb és -elismertebb olasz edzője. A 64 éves szakember a Primocanale nevű genovai városi televízió vendége volt, és óriási vitába bonyolódott Enrico Preziosival, a Genoa tulajdonosával, aki telefonon jelentkezett be. A meglehetősen éles hangú beszélgetés közben a stúdióban ülők egyike is feltett egy kérdést Preziosinak, mire Scoglio elhallgatott, majd néhány pillanattal később hátraszegte a fejét, és nem adott több életjelet.

Az adást szinte rögtön félbeszakították, ám sem az azonnali újraélesztési kísérletek, sem a hamarosan kiérkező mentősök végrehajtotta beavatkozások nem segítettek.
Az 1941-ben született Francesco Scoglio 1972 óta edzősködött, amikor rábízták a Reggina ificsapatát. Első jelentős szakmai sikerét az 1985-86-os idényben érte el, amikor a Messinát felvitte a Serie B-be, majd 1989-ben megnyerte a másodosztályú bajnokságot a Genoával, a következő évben pedig bent is tartotta a piros-kékeket a legjobbak között. Ezt követően ült a Bologna, az Udinese, a Lucchese, a Pescara, újra a Genoa, a Torino, a Cosenza és az Ancona kispadján is, majd dolgozott több afrikai válogatottal (Tunézia, Líbia, Kongó).
Mostanában az Italia 1 nevű országos adó szakértőjeként kommentálta a bajnokság eseményeit.

Nagy szerelme, a Genoa ügye miatti vita hevében ragadta el a halál éppen őt, aki imádta ezt mondani: Szerintem Jézus Krisztus is piros-kék drukker." Mostanra talán már meg is tudta…

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 perce

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
13 perce

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
16 perce

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
25 perce

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
38 perce

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
1 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
1 órája

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik