Palik László megint második

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2005.10.01. 07:48
Címkék
Palik László visszavette a második helyet az egyiptomi Vk-futam összetettjében, és efölötti örömében remek napot zárt. Kis Sándor eddigi legjobb eredményét érte el, Szalay Balázs pedig vigyázott az autóra, amelyben két henger nem működött.
Palik László csak a képen tart lefelé
Palik László csak a képen tart lefelé
DPPI
Palik László csak a képen tart lefelé
Palik László csak a képen tart lefelé
Palik László csak a képen tart lefelé
DPPI
Palik László csak a képen tart lefelé

Két nappal ezelőtt Palik László és Darázsi Gábor még azon zsörtölődött, hogy elveszítette a második helyét, mert a rendezőség úgy döntött, az ötödik ellenőrzési pontnál véget vet a szakasznak, ez pedig az utóbb elakadó orosz Ivanovnak kedvezett, aki így át is vette az ezüstös pozíciót a magyaroktól.
Csütörtökön késő este, a műholdas rendszerek ellenőrzésekor viszont kiderült, hogy az orosz kihagyott három GPS-pontot, ami miatt 45 perc büntetést kapott, így Palik tegnap annak tudatában rajtolhatott, hogy újra az övé a második hely Stéphane Henrard mögött.

A pénteki gyors, ugyanakkor technikás pályán megpróbálta megtalálni az ideális egyensúlyt a száguldás és az óvatos közlekedés között, és ez sikerült is - a harmadik helyen zárta a napot. ,,Nem mondom, hogy nem izgultunk, hiszen hatalmas tétje volt ennek a napnak - mondta Palik a célban. - Gabi hibátlanul navigált, én pedig azt mondogattam magamnak, most már muszáj elvinnünk az autót a kairói célig.”

Kis Sándor szerint nemcsak ő, hanem a navigátora, Czeglédi Péter is iszonyúan élvezte a száguldást az ugratókkal tarkított pályán. A pilóta rengeteget előzött (mindössze húsz kilométeren keresztül voltak gondjai, amikor a fagyálló folyni kezdett a szélvédőre, viszont az ablaktörlő lapátok nem működtek), és az elmúlt öt nap során most volt a leggyorsabb, negyedikként végzett. Az összetettben azonban sajnos nem tudott előrébb kerülni, továbbra is kilencedik.
Szalay Balázs és Tagai Róbert csütörtökön még úgy látta, hogy az ütközésnek nincs súlyos következménye, utóbb azonban kiderült, hogy van. A Frontera motorjában két henger nem működött, úgyhogy 120 kilométer/órás sebesség fölé egyszer sem tudtak menni. Az összetettben így is előreléptek egyet, már a 13. helyen állnak.

Szalay egyébként a bal sarkán jókora kötéssel vágott neki a távnak, a forró aljlemeztől az első napon elszenvedett égési sérülését ugyanis úgy kikezelték az orvosok, hogy utána alig tudott lábra állni. A doktor a reggeli kötéscserénél meg is kérdezte: biztos, hogy ilyen lábbal akar versenyezni? Aztán amikor a válasz igenlő volt, csak legyintett.
Az autóversenyzőket úgysem lehet semmiről meggyőzni…

Fáraó-rali, Vk-futam
5. nap, Sitra Road-Baharia (össztáv: 372.15 km, ebbből szelektív szakasz: 369.82 km). Autósok: 1. Henrard, de Roissard (belga, francia, Volkswagen Buggy) 3:55:09, 2. Jordan, Lurquin (francia, belga, Nissan Pathfinder) 1:43 p h., 3. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-Up) 12:39 p h., 4. Kis, Czeglédi (magyar, Nissan Pick-Up) 13:59 p h., …15. Szalay, Tagai R. (magyar, Opel Frontera) 51:59 p h. Motorosok: 1. Coma (spanyol, KTM) 3:41:38, 2. Casteu (francia, KTM) 6:03 p h., 3. de Gavardo (chilei, KTM) 8:07 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Henrard, de Roissard 18:35:58, 2. Palik, Darázsi G. 1:13:05 ó h., 3. Ivanov, Gyemjanyenko (orosz, Nissan Pathfinder) 1:35:19 ó h., …9. Kis, Czeglédi 3:15:03 ó h., …13. Szalay, Tagai R. 5:09:50 ó h. Motorosok: 1. Coma 18:44:54, 2. Casteu 9:37 p h., 3. de Gavardo 10:22 p h.
Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
20 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
40 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
40 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
41 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
58 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik