A fiatalok nem spóroltak a góllal skótok ellen sem

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.10.01. 04:23
Címkék
A magyar U17-es válogatott harmadik mérkőzését is megnyerte a Zalaegerszegen rendezett mini Eb-selejtezőtornán, pénteken Skóciát győzte le 2-0-ra. Both József együttese e sikerrel megnyerte a selejtezőtornát, és továbbjutott.
Szabó László (jobbra) remekül cselezett, sôt a skót kapuba is betalált
Szabó László (jobbra) remekül cselezett, sôt a skót kapuba is betalált
Unger Tamás
Szabó László (jobbra) remekül cselezett, sôt a skót kapuba is betalált
Szabó László (jobbra) remekül cselezett, sôt a skót kapuba is betalált
Szabó László (jobbra) remekül cselezett, sôt a skót kapuba is betalált
Unger Tamás
Szabó László (jobbra) remekül cselezett, sôt a skót kapuba is betalált

Összeállt az U21-es keret

Október 7-én idegenben Bulgária, négy nappal később Kaposvárott pedig Horvátország lesz az U21-es válogatott ellenfele. Róth Antal szövetségi edző kijelölte a két Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretet.

Az U21-es válogatott kerete
Kovács Zoltán (Siófok), Borszéki Csaba (Vasas) - kapusok; Regedei Csaba (Győri ETO), Horváth Gábor (REAC), Balogh Béla, Pollák Zoltán (mindkettő MTK Budapest), Máté Péter (DVSC-AVE Ásványvíz), Vaskó Tamás (Újpest), Takács Zoltán (Bp. Honvéd) - védők; Lipták Zoltán (Lombard-Pápa), Lattenstein Norbert (FC Fehérvár), Vadócz Krisztián (Auxerre), Bank István (Kaposvári Rákóczi), Józsi György (ZTE), Tőzsér Dániel (Ferencváros), Sándor György (Újpest), Czvitkovics Péter, Bori Gábor, Kanta József (mindhárom MTK Budapest) - középpályások; Magasföldi József (Liberec), Jovánczai Zoltán (Ferencváros), Tisza Tibor (DVTK) - támadók
A pénteki zalaegerszegi mérkőzés első félidejében a skótoknak voltak helyzeteik, a gólerős Németh Krisztián révén mégis a magyarok szereztek vezetést. Szünet után kiegyenlítetté vált a játék, de Szabó László ügyes találatával biztosította a győzelmet és a továbbjutást Both József szövetségi edző együttese. A magyar U17-es válogatott százszázalékos teljesítménnyel végzett a csoport élén, így a második helyet megszerző ciprusiakkal együtt jutott a selejtezősorozat következő, jövő márciusi körébe.

A mérkőzés lefújását követően természetesen nagy volt a boldogság a magyaroknál. A játékosok körbejárták a ZTE-stadiont, úgy ünnepeltek.

Nagyon örülök a skótok elleni sikernek, legalább ennyire a továbbjutásnak - mondta Németh Krisztián, aki három meccsen ötször talált a kapuba. - Valamennyi gólomra szívesen emlékszem, de abban, hogy ötször voltam eredményes, nagy érdemei vannak a csapattársaimnak, akik remekül szolgáltak ki. Jó szellemű gárda jött össze, és időnként kifejezetten jól futballoztunk. Várjuk az újabb feladatot.”

Both József szövetségi edző elégedetten, de azért kritikusan értékelte a három meccset.


Tudom, hogy akadtak apróbb hibák, amelyekről majd beszélnünk kell, de most még az öröm perceit éljük - mondta Both József. - Három éve kezdtük el a munkát a klubedzőkkel közösen, s most érett be ennek a gyümölcse. Úgy érzem, az edzői továbbképzés első igazi sikere a mi csoportgyőzelmünk. Közös szakmai nyelven tudtunk beszélni, s ez nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Annak külön örülök, hogy az együttes megfelelt azon igénynek is, hogy ne csak nyerjen, de a publikumot is kiszolgálja. Az esélyeket illetően a torna előtt óvatos voltam, de most már elmondhatom, hogy még a skótokkal szemben is, akik ellenünk játszottak a legjobban, érvényesíteni tudtuk akaratunkat. A párharcok nagy részét megnyertük, ami brit csapat ellen igazán nagy dolog.”

MAGYARORSZÁG - SKÓCIA 2-0 (1-0)
Zalaegerszeg, 400 néző
MAGYARORSZÁG: Balikó - Lengyel, Debreceni, Busai, Présinger - Dudás (Rása), Koman, Gál, Szabó L. - Németh K., Nikházi (Tóth P.)
G: Németh K., Szabó L.
A csoport másik mérkőzésén: Ciprus- Albánia 2-0 (1-0)

A végeredmény
1. MAGYARORSZÁG33--9- 19
2. Ciprus32-13- 26
3. Skócia31-23- 33
4. Albánia3--31-100
Legfrissebb hírek

Szerződést bontott finn játékosával a Győr női kosárcsapata

Kosárlabda
1 perce

Röplabda: Megérdemelte a BL-főtáblát az Olympiakosz, de nagyon példaértékűen küzdöttünk – Glemboczki Zóra

Röplabda
30 perce

Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

Minden más foci
53 perce

Gyász: elhunyt a kapitány, aki történelmet írt a bolíviai válogatottal

Minden más foci
1 órája

Tóth Attila: Sohasem a helyezések motiváltak

Csupasport
1 órája

ATP-világbajnokság: Sinner harmadik meccsét is megnyerte a csoportban

Tenisz
2 órája

Vb-selejtezők: Gattuso az olasz szurkolókat kritizálta a győzelem után

Foci vb 2026
3 órája

Bántja a sok séta, de így is a magyar csapat egyik legjobbja volt a vb-n

Csupasport
3 órája
Ezek is érdekelhetik