Egyetlen "színtiszta” csapatként

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2005.09.30. 03:05
Címkék
A magyar asztaliteniszsport történetének első hazai férfi és női BL-mérkőzését játsszák az elkövetkezendő napokban: a BVSC férficsapata péntek délután a spanyol Club Caja Granada együttesét fogadja a Szőnyi úton, míg szombaton a Postás-Matáv SE női együttese az osztrák Linz-Froschberggel találkozik.
A két vendégcsapat - a mezőnyhöz méltó módon - sztárokkal érkezik a magyar fővárosba, már csak miattuk is érdemes lesz megnézni a meccseket. Miután a spanyol férfi asztalitenisz nem tartozik a világ közvetlen élvonalához, nem meglepő, hogy a granadai együttesben - legalábbis a topjátékosok között - egyetlen született ibériai sincs. A vendégcsapat legnagyobb csillaga kétségkívül a Kínából honosított He Zhiwen, aki a maga 42 évével ugyan már nem tartozik a fiatal titánok közé, ám arról semmiképpen sem szabad megfeledkezni, hogy tavasszal a sanghaji világbajnokságon nyolcaddöntőt játszhatott, azaz éppen sokadvirágzását éli. Mellette egy régi ismerőst is üdvözölhetnek a Szőnyi úton: Gárdos Róbert 1993-ban még BVSC-neveltként szerzett serdülő Eb-aranyat, ám azóta osztrák állampolgár lett, s új hazájával a tavasszal csapatban Eb-ezüstérmet szerzett. Harmadikként pedig ott van Fan Kuo-liang, akinek a jellemzését egyetlen, ebben a sportágban mindennél többet mondó szóval el lehet intézni: kínai…A BVSC ezzel szemben - az egész BL-mezőnyben egyedüliként - kizárólag magyar játékosokkal szerepel, s a kiemelés alapjául szolgáló világranglistás helyeket tekintve a 16 csapat rangsorában csak a 16. helyen áll, ám ettől függetlenül talán éppen ez az a meccs, amely - bár ehhez bravúrra lenne szükség - a leginkább megnyerhető kategóriába tartozik. Ennél többet várhatunk a Postás-Matáv SE női csapatától, amely ETTU-kupa-címvédőként jóval merészebb tervekkel vághat neki a sorozatnak, s erre minden alapja meg is van: a német-kínai Jie Schöpp, a kínai Csang Jing-jing, Éllő Vivien, Lovas Petra és Kertai Rita alkotta alakulat jóval többre számíthat, mint egy elcsípett győzelemre. Ezt akár már szombat délután is bizonyíthatják a zuglóiak, amikor az egyéni Európa-bajnoki címvédő osztrák-kínai Liu Jiát felvonultató Linz-Froschberg együttesét fogadják a Róna utcában.
Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
4 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
7 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
46 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
59 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik