Palik, a második szöcske

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2005.09.27. 01:47
Címkék
A pokoli hőség volt tegnap a versenyzők legnagyobb ellenfele a Kairó és Baharia közötti szakaszon, a csaknem 300 kilométeres út során ugyanis alig voltak technikás részek, szinte végig padlógázzal közlekedtek a terepralisok - negyven fok fölötti hőmérsékletben. (Rosszul is lettek néhányan a célba érkezés után.) A magyar szurkolók számára a nap egyik legfontosabb híre, hogy a Palik László, Darázsi Gábor kettős az autósok mezőnyéből másodikként ért célba, jócskán megelőzve a mögötte jövőket - egyedül Stéphane Henrard végzett előtte, aki egy, az övénél klasszisokkal könnyebb Buggyval közlekedik. Márpedig ez a szöcskék pályája, hiszen az átlagsebesség 100 kilométer/óra körüli volt.
Palik László tövig nyomta a gázpedált a csaknem 300 kilométeres szakaszon
Palik László tövig nyomta a gázpedált a csaknem 300 kilométeres szakaszon
Palik László tövig nyomta a gázpedált a csaknem 300 kilométeres szakaszon
Palik László tövig nyomta a gázpedált a csaknem 300 kilométeres szakaszon
Palik László tövig nyomta a gázpedált a csaknem 300 kilométeres szakaszon
Palik László tövig nyomta a gázpedált a csaknem 300 kilométeres szakaszon

Három homokdűnés átkelésre került sor, de semmi komoly, kemény volt a talaj - mondta Palik a célban. - Egyébként végig hatodik sebességi fokozatban, teli gázon jöttünk, nyomtam, ahogyan csak bírtam. Az utolsó néhány kilométeren rengeteg volt a nyom, könnyű lett volna eltévedni, de Gábor zseniális volt.”
Pedig az eltévedés csapdájába jó néhányan beleestek, főleg azok, akik hátul rajtoltak. Így a 24. pozícióból induló Szalay Balázs, Tagai Róbert duó is elkeveredett - igaz, mindössze öt percre. Így is jó néhány vetélytársát megelőzte, úgyhogy a hetedik helyről várhatja a folytatást. A Frontera egyébként tökéletesen viselkedett azt leszámítva, hogy iszonyú forróság tombolt odabent, úgyhogy a pilóta lábát kis híján szétégette az aljlemez.

A Kis Sándor, Czeglédi Péter párosnak kisebb gondja is nagyobb volt a melegnél: két kilométerrel a cél előtt az üzemanyag-ellátás végleg leállt (addig egyszerűen csak alacsony volt a benzinnyomás), úgyhogy a tábortól egy hajításnyira álldogált egy órát. Nem túl szerencsés kezdet, de öt nap még hátravan…

Fáraó-rali, Vk-futam, Egyiptom
1. nap, Kairó-Baharia (össztáv: 360.37, ebből szelektív szakasz: 299.6 km). Autósok: 1. Henrard, De Roissard (belga, francia, Volkswagen Buggy) 2:49:17, 2. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-Up) 13:50 perc hátrány, 3. Sukovenko, Koroljov (orosz, Nissan Pathfinder) 21:06 p h., …7. Szalay, Tagai R. (magyar, Opel Frontera) 27:31 p h., …19. Kis, Czeglédi (magyar, Nissan Pick-Up) 1:25:29 óra h.
Motorosok: 1. Coma (spanyol, KTM) 2:59:03, 2. De Gavardo (chilei, KTM) 3:04 p h., 3. Casteu (francia, KTM) 5:12 p h.
Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
20 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
40 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
40 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
41 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
58 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik