Szabó lett az európai szövetség alelnöke

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2005.09.10. 23:13
Címkék
Nagy magyar sportdiplomáciai siker született Birminghamben az Európai Tornaszövetség (UEG) kongresszusán: hét jelölt közül Szabó Andrást, a Magyar Tornaszövetség elnökét beválasztották a testület háromtagú alelnöki karába. A két esztendővel ezelőtt Bécsben megválasztott elnök, Dimitriosz Dimitropulosz munkáját a jövőben tehát három alelnök, a francia Georges Guelzec, a brit Paul Garber, no és Szabó András segíti majd. Ilyen magas tisztséget még sosem töltött be magyar sportdiplomata a nemzetközi tornászéletben.
- Gratulálunk az új munkájához. Kemény csatát kellett vívnia a pozícióért?
- Nem mondanám - árulta el Szabó András. - Ha úgy vesszük, a nulláról berobbanva kerültem ebbe a tisztségbe. Míg a másik két alelnök már több bizottságban is dolgozott a szövetségen belül, nekem úgymond ez az első munkaköröm, hiszen nem töltöttem el olyan sok időt a tornasportban.

- Ellenben annál tevékenyebb volt. Már az ön elnöklése alatt rendezte meg hazánk a 2002-es debreceni tornász-világbajnokságot, az aerobik Európa-bajnokságot, a ritmikusgimnasztika-vébét, no és most júniusban a tornász Európa-bajnokságot.
- Az edzőtovábbképzéseket és a nemzetközi technikai bizottsági üléseket, kongresszusokat ne felejtse ki a sorból! Tény, hogy az elmúlt években a nemzetközi tornászélet központja lett hazánk. Ez nemcsak a szövetség vezetésének, hanem a debreceni kollégáknak is nagyban köszönhető. Sőt úgy gondolom, a megválasztásom a magyar tornasport elismerését, Európában elfoglalt helyét is jelenti, ami nagy büszkeséggel tölt el.
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
25 perce

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
27 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája