Maradhat a nagy hármas uralma

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.08.21. 00:18
Címkék
A portugál bajnokság mindig is a konzervatívak közé tartozott, tekintve, hogy az évad végén a legritkább esetben ünnepeltek más győztest, mint a nagy triumvirátus - Porto, Sporting, Benfica - valamelyik tagját. Az 1935 óta létező bajnokság történetében eddig mindössze kétszer volt precedens arra, hogy "kívülálló" üljön fel a trónra: 1946-ban a Belenenses, 2001-ben pedig a Boavista nyerte meg a pontvadászatot.
Nem meglepő, hogy a most rajtoló idény előtt is a nagyok versengését várják - a befutót azonban legfeljebb klubszimpátia szerint tudják megjósolni még a szakértők is.Az előző idény volt talán minden idők legkiegyenlítettebbje, az első helyen szinte fordulóról fordulóra adták át egymásnak a stafétát a csapatok, míg végül a Benfica bírta legjobban a hajrát, és 11 esztendő elteltével ismét Portugália legjobbja lett. A címvédésre elsősorban azért van esélyük a lisszaboniaknak, mert a keretük nem gyengült meg, igaz, ha a válogatott védő, Miguel mégis elhagyja az Új Katedrálist (már közelebb áll a Valenciához, mint a Benficához), úgy egyik alappillérét veszítené el a csapat. Ugyanakkor a túlságosan is defenzív politikát folytató Giovanni Trapattoni edző a VfB Stuttgarthoz ment, az új mester, Ronald Koeman pedig sokkal támadóbb felfogásban küldi harcba az övéit - már ha van kivel, a csatárfronton beígért erősítés ugyanis elmaradt. A Szuperkupa azért már megvan: a kupagyőztes Setúbalt győzték le a piros-fehérek.Ezzel szemben a Portónál nagytakarítás folyt a nyáron: elhagyta a csapatot Maniche, Costinha, Szeitaridisz, Luis Fabiano, Jankauskas, miközben érkezett Hélton, Bruno Alves, Fatih Sonkaya, Paulo Assuncao, César Peixoto, Jorginho, Anderson, Tomislav Sokota, Alan, Bruno Moraes, Hugo Almeida, Lisandro López és Lucho González, sőt még az edző, a korábban az AZ Alkmaart gardírozó Co Adriaanse is új arc a Sárkány Stadionjában. A Spor-ting májusban mindent - bajnoki cím, UEFA-kupa-döntő - elbukott, viszont leszámítva a new-castle-i kölcsönjátékost, Hugo Vianát és a nigériai válogatott Enarkarhirét, mindenki a csapatnál maradt, az eddig is a gárda legerősebb részét jelentő támadó-szektorba pedig érkezett a Santosban még Robinhónál is több gólt vágó Deivid. ---- D ---- &
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Honvéd–Videoton az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Vonjunk mérleget! – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
2 órája

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2 órája

Trump nyerte a világbajnokok csatáját Berlinben

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik