Az álmait soha nem adja fel

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2005.07.27. 22:17
Címkék
Augusztus 14-én hazánkban lép pályára a sokak által a világ legnagyobb egyesületének tartott spanyol csapat, a Real Madrid. A királyi gárda a sikereit elsősorban annak köszönheti, hogy professzionalista szemléletéből és politikájából sohasem enged, azaz csak a legjobbak kapnak helyet a klubban. Ez a mentalitás a labdarúgók vonatkozásában nemcsak a pályán mutatott játékra korlátozódik, hanem a játéktéren kívüli életre is, a sportolók ugyanis tisztában vannak azzal, hogy közszereplőkként a sajtó képviselőivel is megfelelő viszonyt kell ápolniuk. Köszönhetően eme alapgondolatnak, a Real elérhetetlennek tűnő galaktikusai is "testközelben" vannak a világ minden pontján tevékenykedő sajtómunkások számára. A Nemzeti Sport is ezen a vonalon haladva jutott el a madridiak világszerte bálványozott klasszisaihoz, akik megkeresésünkre szívesen válaszoltak. Tekintve, hogy a spanyol óriásnál nem egy káprázatos képességű játékos kergeti a labdát, lapunk egy minisorozatot közöl a velük készített rövidebb hangvételű interjúkból. Elsőként a csapatkapitány, Raúl beszél a klub-, illetve a spanyol válogatottbeli életéről, a későbbiek során pedig Iker Casillas, Zinedine Zidane és Ronaldo is megszólal.
Teljes nevén Raúl González Blanco, a Real Madrid keretének legrégebben foglalkoztatott játékosa - 1994-ben mutatkozott be a felnőttek között -, a csapat kapitánya immár Fernando Hierro 2003-as távozása óta. Az esztendők során szinte mindent megnyert a klub színeiben, viszont az elmúlt két évben hullámvölgybe került a csapattal együtt és bizony felvetődött, hogy elhagyja a Bernabéut.5 kérdés - 5 válasz

A spanyol csillag mindenképpen kitöltené szerződését a galaktikusoknál
A spanyol csillag mindenképpen kitöltené szerződését a galaktikusoknál
A spanyol csillag mindenképpen kitöltené szerződését a galaktikusoknál
1 • - Hány csapat jelentkezett be önért, hogy elvigye a következő szezontól?
- Nem is tudom, de az igazság az, hogy nem is érdekel túlzottan, mert sohasem akartam elhagyni a Real Madridot - mondta a 28 esztendős támadó. - Kétezer-tízig él a szerződésem és az a célom, hogy kitöltsem, mégpedig a lehető legtöbb címet elnyerve ezidő alatt. Többször elmondtam már: ettől az egyesülettől szeretnék visszavonulni, és ez csak abban az esetben hiúsulhat meg, ha maga a Real küld el. Ilyesmire a mai napig nem került sor, én pedig boldog vagyok, hogy ezt a mezt húzhatom magamra, tehát meg sem hallgatom más egyesületek ajánlatait.

2 • - Nehéz feladat a Real Madrid csapatkapitányának lenni?
- Engem az tölt el büszkeséggel, hogy a Real csapatkapitánya lehetek. A kapitányság nem csak azzal jár, hogy viselem a karszalagot, nekem példát kell mutatnom, elsőként kell kiállnom a csapattársaim mellett és küzdenem kell a csapategység megteremtéséért, elsősorban a nehéz pillanatokban, hiszen amikor jönnek az eredmények, akkor minden sokkal könnyebb. Számomra azért sem jelent nehézséget a csapatkapitány szerepe, mert egy olyan tisztség ez, amelyet korábban a Madrid legnagyobb legendái töltöttek be.

3 • - Ha már a legendáknál tartunk: mit jelent az ön számára Puskás Ferenc neve?
- No, igen, ő valóban a labdarúgás egyik valaha volt legnagyobb alakja, egy legenda, egy mítosz. Sajnos nem láthattam élőben játszani, de felvételről megtekintettem jó néhány mérkőzését és nem túlzás kijelenteni, hogy klasszis labdarúgó volt, hatalmas gólokat szerzett. Meghatározta a Real Madrid egyik korszakát, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy ez a klub legyen a világon az egyik legnagyobb. Ha ma játszana le sem radírozhatnánk a címlapokról.


RAÚL GONZALES BLANCO

Született: 1977. június 27., Madrid
Nemzetisége: spanyol
Magassága/testsúlya: 180 cm/66 kg
Posztja: csatár
Válogatottságainak/góljainak száma: 85/41
Klubjai: Atlético Madrid (1990–1992), Real Madrid (1992–)
Legnagyobb sikerei: 3x Bajnokok Ligája-gyôztes (1998, 2000, 2002), 2x Világkupa-gyôztes (1998, 2002), Európai Szuperkupa-gyôztes (2002), 4x spanyol bajnok (1995, 1997, 2001, 2003), 2x spanyol gólkirály (1999, 2001)
4 • - Ön a királyi gárdával szinte mindent megnyert, amit lehetett, viszont hazája válogatottjával valamiért rendre elbukik, noha egyértelmű, hogy Spanyolország sokkal többre hivatott. Mi hibádzik a nemzeti tizenegyükkel?
- Az igazság az, hogy ezt a kérdést mi játékosok is rendre feltesszük saját magunknak. Ha tudnánk a választ, akkor már biztosan más lenne a helyzet. Tény, hogy Spanyolország kiváló játékosokra számíthat és az is egyértelmű, hogy ez a csapat bármikor képes lenne kiugró eredmények elérésére, mint például az Európa-bajnokság, vagy a világbajnokság megnyerése. Olybá tűnik, hogy a fontos pillanatokban elpártol tőlünk a bajnokokra jellemző szerencse.
5 • - A jövő évi világbajnokság megváltoztathatja ezt a trendet?

- Most alakul át a válogatottunk, egy fiatal, nagy jövő előtt álló társulat verbuválódik össze. A kereten belül úgy érezzük, hogy a mostani garnitúra sokkal inkább hasonlít egy baráti társaságból álló csapatra, mint összeválogatott, egymásnak idegen labdarúgókra. Mindannyian arról álmodunk, hogy valami fontosat nyerünk a nemzeti csapattal, mondjuk akár a világbajnoki címet Németországban.

Szombaton: Iker Casillas
Legfrissebb hírek

Darts: kórházba került, kihagyja a Premier League következő fordulóját a vb-ezüstérmes

Egyéb egyéni
8 perce

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
32 perce

Magyar válogatott kézilabdázók válthatják egymást a Szegednél – sajtóhír

Kézilabda
39 perce

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
1 órája

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
1 órája

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
1 órája

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik