Két sevillai is befuthat

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.05.27. 22:00
Címkék
Az utolsó forduló előtt a fő kérdésekre már megvan a válasz: bajnok a Barcelona, a BL főtábláján kaphat helyet a biztos második Real Madrid, a Numancia és az Albacete pedig a hét végi eredményektől függetlenül kiesett. A húszcsapatos mezőnyből viszont nyolc gárda számára korántsem mellékes, mi történik a záró körben: a Villarreal, a Betis, a Sevilla és az Espanyol a két kiadó BL-selejtezős helyért hajt, miközben a barcelonaiak legrosszabb esetben még az UEFA-kupáról is lemaradhatnak. A Valenciának még van esélye önerőből elcsípni az UEFA-kupát érő hatodik helyet, míg a kiesés elkerüléséért a Mallorca és a Levante fut versenyt. A nyolcadik érdekelt az Osasuna, igaz, Javier Aguirre legénységének leginkább a Betis eredménye lényeges, tekintve, hogy ha a kupadöntőbeli ellenfele BL-s helyen végez, biztos a pamplonaiak UEFA-kupa-indulása. A végén azért nem ilyen bonyolult a helyzet: a Mallorca jelenleg egy ponttal vezet a Levante előtt, azaz, ha Héctor Cúper csapata hazai pályán megveri a Betist, biztos bentmaradó, ám ha kevesebb pontot gyűjt, mint a Villarrealhoz látogató valenciaiak, kiesik. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények (2-0, 2-1) miatt a Levante felé billen a mérleg nyelve.

Mint az látható, egyik kiesőjelölt sincs könnyű helyzetben, hiszen mindketten BL-aspiránssal meccselnek, ráadásul győzelme esetén mindkét menő biztos BL-induló. Ha ugyannyi ponttal végeznének, az egymás elleni eredményeknek köszönhetően (2-1, 0-0) a Betis a Villarreal elé kerül, így ha eközben a Sevilla hazai pályán legyőzi a Málagát, két Guadalquivir-parti csapat mehet a milliomos liga selejtezőjébe. A Villarreal a Sevillával is végezhet holtversenyben, és csakúgy, mint a Betisszel szemben, ebből a párharcból sem jönne ki győztesen (1-2, 0-0), azaz ebben a helyzetben, továbbá a Betis győzelme esetén a Villarreal csúszna vissza az UEFA-kupás zónába.

Megeshet az is, hogy a sevillaiak végeznek egyforma pontszámmal (kikap a Betis, ikszel a Sevilla), akkor a Villarreal biztos BL-selejtezős, az ősi riválisok közül pedig a Betis örülhet az egymás elleni eredmények miatt (1-0, 1-2). Azonban csak akkor, ha az Espanyol nem veri meg odahaza a Bilbaót, a katalánok győzelme esetén ugyanis hármas holtverseny alakul ki, amelynek minitabelláján Sevilla, Espanyol, Betis lenne a sorrend. Az Espanyolnak egyébként nincs más alternatívája, nyernie kell, ha BL-s akar lenni, ám Miguel Ángel Lotina tanítványainak így is imádkozniuk kell a két sevillai vereségéért - ebben a felállásban a Betisszel végeznének pontazonossággal a kék-fehérek, és az egymás elleni eredmények (2-2, 4-1) nekik kedveznének.

A kisebbik barcelonai csapat ugyanakkor csúnyán megütheti a bokáját, mert ha kikap vasárnap, miközben a címvédő, jelenleg hetedik Valencia legyőzi a Mestallában az Osasunát, a két csapat helyet cserél a tabellán, mivel egymás ellen a Turia-partiak voltak jobbak (3-0, 2-2). Ez azért érdekes, mert a hetedik hely csak akkor ér UEFA-kupa-indulást, ha a Király-kupát a Betis azután nyeri meg az Osasuna ellen, hogy a hét végén lemarad a BL-ről.
Legfrissebb hírek

Sinner győzelemmel tért vissza eltiltásából a római tenisztornán

Tenisz
10 perce

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 perce

Győzött a Veszprém, karnyújtásnyira került a bronzérem megszerzésétől az NB III-ban

Labdarúgó NB II
24 perce

Videó: Kata Mihály 90 éves nagypapája végezte el a kezdőrúgást az MTK–KTE meccsen

Labdarúgó NB I
24 perce

Forrtak az indulatok az FTC edzője és játékosa között – videó

Kézilabda
32 perce

Nem született döntés a portugál „bajnoki döntőn”, a címvédő Sporting kezében az aranyérem sorsa

Minden más foci
38 perce

Egyik hazai csapat sem tudott nyerni a női NB I szombati játéknapján

Labdarúgó NB I
43 perce

Szabó Nóra indulhat maratoni futásban a tokiói atlétikai vb-n

Atlétika
47 perce
Ezek is érdekelhetik