Párizsban tartják Debrecen főpróbáját

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2005.05.20. 01:21
Címkék
A június 2-án kezdődő debreceni Európa-bajnokság előtti utolsó "vár" bevételére, a párizsi Világkupa-versenyre készülődnek legjobb honi tornászaink, akik pénteken és szombaton a Bercy-sportcsarnokban mutatják be azokat a gyakorlataikat, amelyekkel a kontinensviadalon is versenyeznek majd. A viadalra csupán férfi tornászaink, Berki Krisztián, Fekete Levente, Gál Róbert, Hetrovics Marcell és Király Roland utazott el, az Európa-bajnokságon lehetőséghez jutó válogatottból csak Horváth Csaba maradt itthon, aki elsősorban a pénzügyi megszorítások "áldozata" lett."Sajnos erre az esztendőre a spórolás nyomja rá a bélyegét - mondta Altorjai Sándor, a szövetség főtitkára. - Csaba és női versenyzőink esetében sem volt indokolt az utazás, és bár természetesen jó lett volna őket az Európa-bajnokság előtt tapasztalatszerzési lehetőséghez juttatni, ez sem az az esztendő, amikor mindent megengedhetünk magunknak."Hogy "mit engedhetnek meg maguknak" férfi versenyzőink a Vk-versenyen, nos, azt egyelőre homály fedi, hiszen a francia szövetség honlapján név szerinti indulói lista nincsen, a sajtó rendelkezésére bocsátott információkból csak az derül ki, hogy mely nemzet hány tornásszal képviselteti magát az eseményen. E szerint az oroszok és a németek Párizsban nem teszik próbára magukat, viszont a kontinens tornász élnemzetei közül Románia, Ukrajna, Fehéroroszország, Spanyolország, Olaszország és természetesen Franciaország versenyzői csatasorba állnak. Érdekes adat még, hogy a nők elenyésző számban indulnak (a román csapatból, Octavian Belu idei ígéretéhez híven, senki sem versenyez), a férfiak háromszor annyian lépnek a szerekhez, mint a gyengébbik nem képviselői. Magyar részről három, ideális esetben négy finálés eredménnyel számolhatunk, jó szokásához híven Berki Krisztián lólengésben, Gál Róbert talajon és ugrásban küzdhet meg a dobogós helyekért, míg gyűrűn Fekete Levente vagy Király Roland szerezhet kellemes meglepetést. Egy biztos, nem ártana, ha önbizalommal felvértezve indulhatnának neki a debreceni Európa-bajnokságnak.
Legfrissebb hírek

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
2 perce

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
16 perce

Együttműködési megállapodás a külügyminisztérium és a KIMBA között

Birkózás
18 perce

Búcsú: befejezte pályafutását Ivan Rakitic

Minden más foci
26 perce

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
28 perce

A fiataloké a terep Szingapúrban a női vízilabda-vb-n

Vízilabda
49 perce

Wayne Rooney következő megállója a médiában lesz– sajtóhír

Minden más foci
59 perce

A férfi és női strandkézilabda-válogatott célja is a vb-kvalifikáció

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik