Vereckei felmérte riválisait

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2005.05.16. 22:27
Címkék
Jól sikerült Vereckei Ákos poznani portyája, hiszen kétszeres olimpiai bajnok kajakozónk egy második és egy negyedik helyet gyűjtött be a lengyelországi Világkupa-versenyen. A viadal legnagyobb sztárja a kanadai Adam Van Koeverden volt, aki 200-tól 1000 méterig minden egyéni számban megszerezte a győzelmet.
- Számítottam rá, hogy a kanadai srác nagyon jól megy majd, hiszen a teljes téli időszakot Floridában, meleg vízi edzőtáborban töltötte - mondta Vereckei Ákos. - Az ötszáz méteres versenyben szinte mindent kiadtam magamból, ám így is fölényesen tudta megnyerni a viadalt. - Egyetlen magyar versenyzőként vállalkozott erre az útra. Érdemes volt néhány héttel az első világbajnoki válogató előtt kizökkenni a megszokott edzésmunkából?- Érdemes volt, hiszen ízelítőt kaphattam a nemzetközi mezőny tempójából, amúgy pedig edzésnek sem volt rossz ez a kiruccanás. Igaz, hogy egyedül vállalkoztam az útra, de nem voltam magányos, több külföldön dolgozó magyar edző is segített nekem az elmúlt három napon. - Sikerült valami technikai újdonságot felfedeznie Poznanban?- Igazából nincs nagy újdonság, a lényeg az volt, hogy lássam, hol tartanak a riválisaim. Egy biztos, már most sikerült ráéreznem a versenyzés ízére, így alig várom a június eleji válogatót, hogy ismét téthelyzetben lehessek. Ugyanakkor azt is eldöntöttem, hogy jövőre úgy szervezem meg a felkészülésemet, hogy minél több Világkupa-versenyen tudjak rajthoz állni.
Legfrissebb hírek

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
14 perce

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
23 perce

Varga Tibor Erik: Rengeteg energiát adnak a szurkolók

Egyéb autó-motor
44 perce

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
1 órája

NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
1 órája

Úszás: a péntek se a mi napunk volt az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik