Liverpool: Barost bosszantja, hogy Benítez sokat mellőzi

2005.05.11. 19:13
Címkék
Milan Baros, a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság gólkirálya, az angol FC Liverpool csatára a cseh Pravo című újságnak elismerte: csalódott amiatt, hogy Rafael Beníteztől, a Pool edzőjétől nem kap több játéklehetőséget.
Milan Baros
Milan Baros
Milan Baros
Milan Baros
Milan Baros
Milan Baros
"Bosszant, hogy teljesen egészségesen a kispadot melegítem, és az is, amikor Benítez lehoz a pályáról meccs közben, amikor még ki sem adtam magamból mindent" - panaszkodott a korábban sérülés miatt sokszor hiányzó, 23 éves cseh támadó, aki francia csapattársával, Djibril Cissével harcol azért, hogy ki kerüljön be a kezdőcsapatba a Bajnokok Ligája május 25-i, isztambuli döntőjén.

"Muszáj játszanom, hiszen csak akkor lehetek jobb annál, mint amilyen most vagyok" - tette hozzá Baros, akit 43 pályára lépésén huszonkétszer lecserélt Rafael Benítez, legutóbb például vasárnap, az Arsenal elleni bajnoki mérkőzésen.

Ebben a helyzetben meglepő volna, ha nem kapnának lábra azonnal olyan híresztelések, hogy Baros esetleg elhagyja a Liverpoolt. A BBC szerint például a csatárt a spanyol Valencia és az olasz Fiorentina is megkereste, míg az említett Pravo című újság az Evertont is megemlíti a kérők között.

"A találgatások semmire nem jók - reagált a hírekre Baros. - Erre a kérdésre majd a szezon végén kapunk választ, miután megvitattam a helyzetet a menedzseremmel. Természetesen sokkal jobb lenne, ha újdonsült Bajnokok Ligája-győztesként tárgyalhatnék. Egyébként nem mondtam, hogy el akarom hagyni a Liverpoolt. Ha ezt megteszem, akkor olyan csapatban akarok játszani, amelyik legalább ugyanolyan szinten van, mint a Liverpool. És az is fontos, hogy rendszeresen játsszam."
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája