West Bromwich: Robsont nem érdekli majd, mi van a többi pályán

2005.05.10. 13:01
Címkék
Bryan Robson, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion vezetőedzője a Premiership utolsó fordulója előtt úgy nyilatkozott: csapatát nem fogja érdekelne játék közben, hogy mi történik a többi pályán, kizárólag arra figyelnek majd, hogy legyőzzék a Portsmouth gárdáját.
A Gera Zoltánt is a soraiban tudó birminghami együttes az előző fordulóban visszacsúszott a tabella utolsó helyére, és csak akkor kerülheti el a kiesést, ha a Norwich City, Crystal Palace, Southampton hármasból egyik csapat sem nyer, ők viszont begyűjtik a három pontot hazai pályán.

Szavazás

Ön szerint melyik csapat folytathatja a Premiershipben?

"Nem fogok rádiót hallgatni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy meg kell vernünk a Portmouth csapatát - mondta Robson a BBC-nek. - A gondviselés kezében vagyunk. Minden, amit tehetünk, hogy a saját meccsünkre koncentrálunk."

"A többi csapat helyzete kicsit más, hiszen egy csomó eredmény alakulásától is függ a sorsuk, és menet közben is változtathatnak a taktikán, ha esetleg a döntetlen is elég lesz számukra a bentmaradáshoz."

"Mi azonban tudjuk - folytatta az elmélkedést Gera Zoltán edzője -, hogy a döntetlen nekünk nem elég, függetlenül attól, mi történik máshol."

Robson néhány gondolat elejéig visszaemlékezett az előző hétvégére is, amikor a West Brom 1-1-es döntetlent ért el az Old Traffordon, a Manchester United vendégeként.

"Körülbelül fél órával a Crystal-Southampton találkozó vége előtt az ideig pattanásig feszültek, hiszen akkor még a Palace győzelemre állt hazai pályán. Ott ültem Sir Alex Ferguson irodájában, és amikor a Southampton egyenlített, felüvöltöttem. Ha ez a gól nincs, le kellett volna győznünk a Manchester Unitedet, hogy legyen némi esélyünk a bentmaradásra."
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája