A cserekapus kezdhet hétvégén a WBA-ban

2005.05.10. 15:02
Címkék
Bryan Robson (képünkön), az angol labdarúgó-bajnokság utolsó helyén álló West Bromwich Albion edzője elmondta, ha jelenleg sérült első számú kapusa, Russel Hoult állapota nem javul számottevően, akkor a második számú hálóőr, a múlt héten a Manchester United ellen remeklő lengyel Tomasz Kuszcsak fog kezdeni a hétvégi, sorsdöntő Portsmouth elleni találkozón.

Hoult a United elleni, 1-1-re végződött meccsen szenvedett ágyékhúzódást. A találkozón a manchesteriek gólja is annak köszönhetően esett, hogy a birminghami hálóőr nem kért azonnal cserét, mikor megsérült, ám kisvártatva hiába akart Giggs kapuba tartó szabadrúgása után vetődni, egyszerűen összecsuklott. Érthető tehát, hogy Robson nem szívesen vetné be a kapust, ha az nincs megfelelő állapotban.

"Russelnek kevesebb, mint 50% az esélye a felépülésre. Ha nem javul megfelelő módon a sérülése, nem kockáztathatjuk meg a szereplését egy ilyen fontos találkozón" - mondta a West Brom menedzsere.

Hoult kiesése súlyos veszteség lenne Gera Zoltán csapata számára: a kapus az utóbbi 11 találkozón csak 12 gólt kapott (ebből négyet a Middlesbrough elleni meccsen, ezt kivée tehát még jobb a teljesítménye), amivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a birminghamiek még versenyben vannak a bennmaradásért.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon



Szavazás

Ön szerint melyik csapat folytathatja a Premiershipben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája