Maradona Spanyolországban merül el a futballban

2005.05.09. 21:51
Címkék
Korábbi, igencsak pufi önmagához képest lefogyva jelent meg Diego Armando Maradona, az egykori argentin válogatott labdarúgó, aki néhány régi barátját készül meglátogatni a héten.

"Ronaldoval, Roberto Carlos-szal, Arrigo Sacchival és Wanderley Luxemburgoval fogok találkozni" - mondta el a 44 éves világbajnok. "Bele akarok merülni a futballba, amíg itt vagyok. Szeretnék Barcelonába is elmenni, hogy találkozak Ronaldinhóval, aki szerintem vitán felül a világ legjobb játékosa."

Mióta 1997-ben befejezte pályafutását, DunDiego talán egyszer sem nézett ki ennyire egészségesnek. Márciusban Kolumbiában gyomorműtéten esett át, és drogelvonókúrája is eredményesnek tűnik. "Szeretnék 75 kilóra lemenni, már csak a saját egészségem és a szeretteim érdekében is. Ami a drogokat illeti, jobban vagyok, de nem gyógyultam ki belőlük, folyamatos harcot kell vívnom" - mondta erről.

Megerősítette azokat az értesüléseket is, melyek szerint korábbi csapata, a Boca Juniors felajánlott neki egy utánpótlásedzői posztot. "Egyelőre tárgyalásban állunk a Bocával, szívesen dolgoznék ott. A profi fociba nem szállnék be, de gyerekekkel szívesen foglalkoznék."
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája