Formula-1: a motorgyártók új szövetségbe tömörülnek

2005.05.09. 18:49
Címkék
A Formula-1-ben szereplő hat motorgyártó konszern közül öt új csoportosulást hozott létre, hogy a korábbinál jobban tudják képviselni közös érdekeiket. Mint ismeretes, a Ferrari kiszállt a korábban alapított GPWC-ből (Grand Prix-világbajnokság), míg a Ford kiszállt a száguldó cirkuszból.
Mai közleményében a BMW, a Honda, a Toyota, a Renault és a DaimlerChrysler (Mercedes) bejelentette: az új szerveződés azért jött létre, hogy a motorokra vonatkozó szabályokra egyetlen, közös javaslatot fogalmazzanak meg, illetve szorgalmazzák, hogy a Formula-1 irányításának alapelveit újból határozzák meg.

Mint ismeretes, a Ferrari korábban már megegyezett az Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) és Bernie Ecclestone-nal, a szakág jogait birtokló holding főnökével, hogy 2007 után is a Formula-1-ben marad.

Az új sorozat, a GPWC ötletével egy ideje már a Toyota és a Honda sem tudott maradéktalanul azonosulni, éppen ezért a mostani új formáció létrejötte egy teljesen új összefogást jelez.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája