Fernando Hierro befejezi

2005.05.09. 17:53
Címkék
Befejezi pályafutását az idény végén Fernando Hierro (képünkön), a Real Madrid és a spanyol labdarúgó-válogatott volt csapatkapitánya.

A 37 éves, jelenleg az angol Bolton Wanderers alkalmazásában álló hátvéd bejelentette, hogy csapata Everton elleni bajnokija lesz az utolsó meccse pályafutása során, azaz lejáró szerződését sem hosszabbítja meg a klubbal.

"Végleges az elhatározásom. Akkor akartam abbahagyni, amikor még kellően magas színvonalon vagyok képes játszani" - mondta el a "Gőzmozdony" becenévre hallgató labdarúgó.

Hierro 1987-ben mutatkozott be a spanyol bajnokságban a Valladolid színeiben, majd két év elteltével igazolt a Real Madridhoz, ahol 2003-ig játszott. Ezalatt három alkalommal nyert Bajnokok Ligáját, hatszor bajnokságot, és egy ízben a spanyol Király Kupát is elhódította. 2003-ban a Real bajnoki címe után egy nappal távolították el a csapattól Vicente del Bosque vezetőedzővel együtt. Azóta egyébként a Real semmilyen nagy címet nem szerzett.

Hierro 89 alkalommal ölthette magára a spanyol válogatott mezét, ezzel hazájának csúcstartója is. Ezeken a találkozókon 29 gólt szerzett.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája