Erőemelés: Árvai nem indulhat a Világjátékokon

2005.05.09. 16:12
Címkék
A Nemzeti Sportszövetség a Magyar Erőemelő Szövetség vezetőinek jóváhagyásával úgy döntött, hogy Árvai István, a 125 kg-os súlycsoportban világbajnok erőemelő nem indulhat a júliusi duisburgi Világjátékokon. A döntés oka, hogy Árvai nem vett részt az összes magyar induló számára kötelező doppingtájékoztatók egyikén sem.

A magyar sport világában szokatlanul kemény és gyors szankció meghozatalát az sem befolyásolta, hogy a tavalyi capetown-i világbajnokságon világcsúccsal aranyérmet, s egyben indulási jogot szerző sportoló a Világjátékokra utazó magyar csapat egyik biztos éremesélyese volt.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a sportág az egész világon doppingérzékeny, sokszor csak a versenyzők ügyességén múlik, hogy kiürülnek-e a szervezetükből a tiltott szerek - mondta a Nemzeti Sportszövetség Kommunikációs Irodájának Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. "Mivel az athéni olimpián történtek után a magyar sport nem engedheti meg magának, hogy akár a legkisebb kockázatot is vállalja egy-egy nemzetközi megmérettetésen, ezért a Magyar Erőemelő Szövetség ezzel a lépésével is bizonyítani kívánja, hogy a tiszta verseny, a fair play elkötelezettje. Hangsúlyozni szeretném, hogy ezzel a megelőző intézkedésünkkel nem állítjuk, hogy Árvai István meg nem engedett eszközöket alkalmaz, vagy alkalmazott volna bármikor is pályafutása során."
Legfrissebb hírek

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
1 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
17 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
24 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
27 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
27 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
31 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
31 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
31 perce
Ezek is érdekelhetik