Már régen láthattunk klasszikus rajt-cél győzelmet a Formula-1-ben, most Kimi Räikkönen jóvoltából erre is itt az újabb példa. A McLaren-Mercedes finn pilótája a barcelonai Circuit de Catalunya versenypályán nagy fölénnyel nyerte meg a 35. spanyol Nagydíjat, és ezzel az idén először, pályafutása során pedig harmadszor állhatott a dobogó felső fokán. A hazai publikum előtt versenyző Fernando Alonsónak ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, és azzal az örömteli tudattal, hogy így is növelte az előnyét az összetettben az ezúttal harmadik Jarno Trulli előtt. Michael Schumacher két körön belül két defektet kapott Barcelonában, így nem fejezte be a versenyt.
A rajt után: elöl tisztán Räikkönen, mögötte Alonso (fotók: Reuters)
A rajt után: elöl tisztán Räikkönen, mögötte Alonso (fotók: Reuters)
A rajt után: elöl tisztán Räikkönen, mögötte Alonso (fotók: Reuters)
A rajt után: elöl tisztán Räikkönen, mögötte Alonso (fotók: Reuters)
A rajtot remekül kapta el az élről induló Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes), és gond nélkül fordult be elsőként a célegyenes végi jobbkanyarba. Mögötte azonban több helyen is változott a sorrend, ugyanis a második kockából startoló Mark Webbert (Williams-BMW), Fernando Alonso (Renault) és Ralf Schumacher (Toyota) is megelőzte. Michael Schumacher (Ferrari) is előbbre furakodott, ő a nyolcadik kockából rajtolva Juan Pablo Montoyát (McLaren-Mercedes) utasította maga mögé.
Nem mindenkinek sikerült azonban mozgásba hoznia négykerekűjét: mindkét Minardi a rajtrácson ragadt, az egyiknek úgy beállt a váltója, hogy meg sem lehetett mozdítani. A 3. körig a biztonsági autó (safety car) vezette a mezőny, aztán újra elszabadulhattak a lóerők.
Kimi Räikkönen azonnal iszonyatos tempóra kapcsolt, és úgy hagyta faképnél Alonsót, ahogyan Michael Schumacher tette az egész mezőnnyel, amikor a Ferrari még toronymagasan a legjobb autó volt a mezőnyben. Apropó Schumacher: a hétszeres világbajnok címvédő nagyon gyorsan elveszítette a rajtnál megszerzett hetedik helyet, mivel Montoya visszelőzte. De vissza az élre!
A 25 éves Räikkönen egy kör alatt majdnem két másodperces előnyt szerzett, és az első húsz körben fordulónként átlagban majdnem egy másodpercet vert Alonsóra. Egymás után javította meg a legjobb időt, sokkal jobb köröket autózott Schumacher tavalyi pályacsúcsánál.
A 25. körben az élmezőnyből Ralf Schumacher (Toyota) jött ki először a boxba (a 9. helyre tért vissza), majd következett Kimi Räikkönen a 26. körben, és jóval több mint húszmásodperces előnyének köszönhetően az első helyen maradt, de Alonso ott volt mögötte.
Jarno Trulli Räikkönennel azonos körben tankolt, és átélt néhány - a szó szoros értelmében - forró pillanatot, ugyanis a Toyota karosszériájára kifolyó benzin lángra lobbant, és csak menet közben aludt el.
Fernando Alonso a 28. körig bírta, de ekkor ő is meglátogatta a szerelőit, és hetedikként folytatta a küzdelmet. Utána sorra következtek a többiek, így Michael Schumacher egyszer csak a második helyen találta magát, és iszonyatos tempóra kapcsolt. Közbevetnénk, hogy közben Giancarlo Fisichella (Renault) olyan jól taktikázott, hogy a boxkiállása után Fernando Alonso elé érkezett vissza a harmadik helyre.
Michael Schumacher hátránya egyre inkább csökkent Räikkönenhez képest, aminek persze az volt a magyarázata, hogy a német zseni Ferrarija ekkor már 60-70 kilóval könnyebb volt, mint a finn tehetség McLaren-Mercedese. A 32. körben a kerpeni pilóta 1:15,648 percre javította a hivatalos, versenyben elért körrekordot, de a 33. körben neki is üzemanyag után kellett néznie, és a 4. helyre tért vissza, közvetlenül Fernando Alonso mögé.
Kimi Räikkönen előnye 25 másodperc volt ekkor Giancarlo Fisichella előtt, azaz a finn első helyét senki nem veszélyeztette. A McLaren reménysége a 39. körben lekörözte szegény Rubens Barrichellót, aki eleinte nem sokat mutatott meg a Schumacherrel szemben már sokszor látott legendás előzékenységéből, de aztán a célegyenes végén nagy nehezen elengedte Räikkönent.
A 41. körben Alonso hirtelen beesett Fisichella mögé, ami nem volt véletlen. Az olasz azonnal a depóba hajtott, ahol kicserélték az első vezetőszárnyát, és a hűtőbeömlő nyílásánál kotorásztak, majd több mint fél perc "malmozás" után engedték útjára. Az idénynyitó Ausztrál Nagydíj győztesének dobogós reményei ezzel elszálltak.
Rosszabbul járt nála Michael Schumacher, aki először a 45. körben kapott bal hátsó defektet (mivel közel volt a boxhoz, ezzel viszonylag nem veszített sok időt), majd a nyolcadik helyre visszaesve a 47. körben a bal első kereke durrant ki a célegyenes végén, és mire bevergődött a depóba, már nem volt értelme a folytatásnak. Michael Schumacher tehát kiesett.
Tizenhét körrel a leintés előtt Kimi Räikkönennél rendben megtörtént a második tankolás is, és ettől kezdve az északi pilóta nyugodtan autózhatott a célig. Fernando Alonso sem erőlködött már, hiszen esélye sem volt utolérni a finnt, a két Toyota azonban bőszen tusakodott egymással, és Nick Heidfeld (Williams-BMW) is állandóan előzni próbálta csapattársát, Mark Webbert, pedig neki még egyszer ki kellett jönnie a boxba, tehát ez a harc igazából csak afféle "kivagyiság" volt.
Ütközés szerencsére nem történt (csak szegény Felipe Massa, a Sauber brazil versenyzője kapott egy defektet), így a mezőny Räikkönen, Alonso, Trulli, Ralf Schumacher, Fisichella, Webber, Montoya, Coulthard, Barrichello, Heidfeld, Massa, Monteiro, Karthikeyan sorrendben békésen célba ért.
Kimi Räikkönennek ez volt a harmadik futamgyőzelme pályafutása során (az első a 2004-es Belga Nagydíj óta), és az érte járó tíz ponttal feljött a harmadik helyre az összetettben. Fernando Alonso tovább növelte előnyét üldözőivel szemben az élen, és most már 18 pont az előnye Jarno Trulli, és 27 Räikkönen előtt.
A 35. Spanyol Nagydíj (66 kör, 305,256 km) végeredménye:
1. K. Räikkönen
finn
McLaren-Mercedes
1:27:16,830 óra
2. F. Alonso
spanyol
Renault
+ 27,652 mp
3. J. Trulli
olasz
Toyota
+ 45,947 mp
4. R. Schumacher
német
Toyota
+ 46,719 mp
5. G. Fisichella
olasz
Renault
+ 57,936 mp
6. M. Webber
ausztrál
Williams-BMW
+ 1:08,542 p
7. J. P. Montoya
kolumbiai
McLaren-Mercedes
+ 1 kör
8. D. Coulthard
brit
Red Bull-Cosworth
+ 1 kör
9. R. Barrichello
brazil
Ferrari
+ 1 kör
10. N. Heidfeld
német
Williams-BMW
+ 1 kör
11. F. Massa
brazil
Sauber-Petronas
+ 3 kör
12. T. Monteiro
portugál
Jordan-Toyota
+ 3 kör
13. N. Karthikeyan
indiai
Jordan-Toyota
+ 3 kör
Kiesett a versenyből:
10. kör
V. Liuzzi
olasz
Red Bull-Cosworth
vezetői hiba
15. kör
P. Friesacher
osztrák
Minardi-Cosworth
vezetői hiba
19. kör
C. Albers
holland
Minardi-Cosworth
műszaki hiba
48. kör
M. Schumacher
német
Ferrari
gumidefekt
52. kör
J. Villeneuve
kanadai
Sauber-Petronas
műszaki hiba
Leggyorsabb kör: G. Fisichella - 1:15,641 perc ---- S ---- &