Pályafutása során ötödször rajtolhat az élről Formula-1-es versenyen Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes), aki a szombati és a mai időmérő edzés összesített eredménye alapján megszerezte az egyes rajtkockát a 35. Spanyol Nagydíjon. A barcelonai versenypályán a finn versenyző mellett délelőtt Mark Webber volt a leggyorsabb, olyannyira, hogy a Williams-BMW ausztrál kiválósága a tegnapi hatodik helye után feljött a második helyre. Az összetettben élen álló spanyol Fernando Alonso (Renault) a harmadik, a címvédő Michael Schumacher (Ferrari) a nyolcadik pozícióból vághat neki a 66 körös versenynek.
Kimi Räikkönen megint lepipált mindenkit. Most már csak az kellene, hogy végre be is tudja fejezni a versenyt…
Kimi Räikkönen megint lepipált mindenkit. Most már csak az kellene, hogy végre be is tudja fejezni a versenyt…
Kimi Räikkönen megint lepipált mindenkit. Most már csak az kellene, hogy végre be is tudja fejezni a versenyt…
Kimi Räikkönen megint lepipált mindenkit. Most már csak az kellene, hogy végre be is tudja fejezni a versenyt…
Már hét perccel a délelőtti időmérő edzés kezdete után meg kellett állítani a rajtsorrend szempontjából döntő jelentőségű kvalifikációt a Spanyol Nagydíjon, ugyanis a portugál Tiago Monteiro Jordanjének Toyota motorja a gyors körének végén "kipurcant", és a belőle kifolyt olaj miatt a piros zászlóval félbeszakították a tréninget.
Hét percig tartott a takarítás, majd folytatódhatott a száguldás. Az első olan mutatvány, amelyre az ember már felkapta a fejét, a tegnap meglehetősen gyengén szereplő Juan Pablo Montoyáé (McLaren-Mercedes) volt, a kolumbiai pilóta ugyanis alaposan megverte az addig vezető Vitantonio Liuzzit (Red Bull-Cosworth), és ezzel az élre ugrott. Montoyát sem az utána induló Felipe Massa (Sauber), sem David Coulthard (Red Bull-Cosworth) nem tudta megelőzni, azonban jött Giancarlo Fisichella (Renault), és máris változott a sorrend az élen.
Michael Schumacher viszont csalódást okozott a Ferrarival, ugyanis majdnem hét tizeddel ment lassabban Montoyánál, és csak a harmadik helyet sikerült elvennie David Coulthardtól. Előzőleg az is kiderült, hogy a Ferrari másik pilótája, a brazil Rubens Barrichello nem strapálja magát és az autóját fölöslegesen - mivel a motorját a tegnapi kvalifikáció után ki kellett cserélni, eleve tíz helyet veszített volna az összesített eredményéhez képest, ezért inkább úgy döntött, ki sem jön a pályára.
Szavazás
Következett Mark Webber (Williams-BMW), aki nagyon odavágott mindenkinek. Az ausztrál klasszis az első időmérő pontnál hét tizeddel volt gyorsabb Fisichellánál, a második szektorban erre még rátett egy tizedet, végül összesítésben pedig több mint 1,1 másodpercet vert az idénynyitón győztes olaszra.
Nick Heidfeld Barrichello példáját követte, és okosan tette, hiszen az ő Williams-BMW-jében is motort cseréltek szombat reggel.
Webber annyira gyors volt, hogy Ralf schumacher sem bírt vele, azonban hátravolt még a tegnapi tréning éllovas triója, Räikkönen, Alonso és Trulli.
A McLaren-Mercedes finn pilótája az első "snittnél" 0,2 másodperccel volt jobb Webbernél, és ezt az előnyét a kör végéig egy kicsit még növelni is tudta, így átvette a vezetést.
Amikor Fernando Alonso kigurult a pályára, a 115 ezer néző hazai érzelmű tagjai óriási ovációval fogadták, az első részdiőt látva azonban kissé lecsendesedtek, mivel a hispán két tizeddel gyengébb volt Räikkönennél. A második szektorban javított a Renault reménysége, végül azonban összesítésben 27 századdal kikapott a finntől.
Már csak Jarno Trulli volt hátra, de Alonso hiábavaló fáradozását látva sejteni lehetett, hogy Räikkönent nem tudja majd utolérni. Nem is tudta, sőt, a tegnapi éllovas az ötödik helyre esett vissza a csapattársa, Ralf Schumacher mögé.
Így aztán Kimi Räikkönen pályafutása során ötödször startolhat a pole pozícióból, abban reménykedve, hogy a McLaren-Mercedes ezúttal nem mondja fel a szolgálatot, mint ahogyna tette azt legutóbb, a San Marinó-i Nagydíjon.
35. Spanyol Nagydíj, a 2. időmérő edzés végeredménye:
1. K. Räikkönen
finn
McLaren-Mercedes
1:16,602
2. M. Webber
ausztrál
Williams-BMW
1:16,626
+ 0,024 mp
3. F. Alonso
spanyo
Renault
1:16,880
+ 0,278
4. R. Schumacher
német
Toyota
1:17,047
+ 0,445
5. J. Trulli
olasz
Toyota
1:17,200
+ 0,598
6. G. Fisichella
olasz
Renault
1:17,229
+ 0,627
7. J. P. Montoya
kolumbiai
McLaren-Mercedes
1:17,570
+ 0,968
8. M. Schumacher
német
Ferrari
1:18,153
+ 1,551
9. F. Massa
brazil
Sauber-Petronas
1:18,361
+ 1,759
10. D. Coulthard
brit
RedBull-Cosworth
1:18,373
+ 1,771
11. V. Liuzzi
olasz
RedBull-Cosworth
1:19,014
+ 2,412
12. J. Villeneuve
kanadai
Sauber-Petronas
1:19,686
+ 3,084
13. N. Karthikeyan
indiai
Jordan-Toyota
1:20,711
+ 4,109
14. T. Monteiro
portugál
Jordan-Toyota
1:20,903
+ 4,301
15. C. Albers
holland
Minardi-Cosworth
1:21,578
+ 4,976
16. P. Friesacher
osztrák
Minardi-Cosworth
1:22,453
+ 5,851
R. Barrichello
brazil
Ferrari
idő nélkül
N. Heidfeld
német
Williams-BMW
idő nélkül
35. Spanyol Nagydíj, az időmérő edzések összesített eredménye (egyben rajtsorrend):
1. K. Räikkönen
finn
McLaren-Mercedes
2:31,421
6
2. M. Webber
ausztrál
Williams-BMW
2:31,668
6
3. F. Alonso
spanyol
Renault
2:31,691
6
4. R. Schumacher
német
Toyota
2:31,917
6
5. J. Trulli
olasz
Toyota
2:31,995
6
6. G. Fisichella
olasz
Renault
2:32,830
6
7. J. Montoya
kolumbiai
McLaren-Mercedes
2:33,472
6
8. M. Schumacher
német
Ferrari
2:33,551
6
9. D. Coulthard
brit
Red Bull-Cosworth
2:34,168
6
10. F. Massa
brazil
Sauber-Petronas
2:34,224
6
11. V. Liuzzi
olasz
Red Bull-Cosworth
2:35,302
6
12. J. Villeneuve
kanadai
Sauber-Petronas
2:36,480
6
13. N. Karthikeyan
indiai
Jordan-Toyota
2:39,268
6
14. C. Albers
holland
Minardi-Cosworth
2:41,141
6
15. P. Friesacher
osztrák
Minardi-Cosworth
2:42,759
6
16. T. Monteiro
portugál
Jordan-Toyota
motorcsere
17. R. Barrichello
brazil
Ferrari
motorcsere
18. N. Heidfeld
német
Williams-BMW
motorcsere
* Megjegyzés: Tiago Monteiro 2:39,943 perces összesített idővel 14. lett, ám motorcsere miatt csak a 18. helyről indulhat