Idegenben nyert és lépéselőnybe került a Juventus

2005.05.08. 13:11
Címkék
A vendég Juventus nyerte az olasz bajnokság 35. fordulójának szuperrangadóját a San Siróban az AC Milan ellen. A torinói gárda három fordulóval a vége előtt így három ponttal elhúzott a Bajnokok Ligája döntőjében is érdekelt ellenfelétől a scudettóért folytatott harcban.

A tabella harmadik és negyedik helyezettje egyaránt begyűjtötte a három pontot, de míg az Inter simán verte idegenben a Bresciát, az Udinese megszenvedett a Lazio csapatával. Nagy lépést tett a kiesés elkerüléséért a Fiorentina, a firenzei lilák idegenben verték a Chievo gárdáját. A sereghajtó Atalanta is megszerezte szezonbeli nyolcadik győzelmét, így az alsóházban igencsak "meleg" három forduló elé néznek a csapatok.

Mindenképpen meglepetés a Siena idegenbeli, Livorno elleni sikere, ez a találkozó a nézők számára igencsak látványos lehetett, hiszen kilenc gólt lőttek a csapatok. A 6-3-as győzelemmel a Siena is elkerült a közvetlen kiesési zónából, mint ahogyan a Parma is biztosítani akarja elsőosztályú tagságát, a csütörtökön vereséget szenvedő kék-sárgák ezúttal az igencsak gyengélkedő AS Romát verték hazai pályán.

Olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A), 35. forduló

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: A Serie A tabellája, fordulóról fordulóra 2004&
AC Milan-Juventus 0-1 (0-1)
Gólszerző: Trezeguet (28.)



További eredmények
Atalanta-Messina 2-1 (0-1)
Gólszerzők: da Silva (48.), Bernardini (53.), ill. Zampagna (37.)

Brescia-Internazionale 0-3 (0-0)
Gólszerzők: Martins (55., 66.), Vieri (90.)

Cagliari-Palermo 0-0

Chievo-Fiorentina 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Mandelli (86.), ill. Miccoli (43.), Bozsinov (79.)

Lazio-Udinese 0-1 (0-0)
Gólszerző: Iaquinta (65.)

Livorno-Siena 3-6 (1-2)
Gólszerzők: Luccarelli (35, 11-esből, 55.), Colombo (72.), ill. Argilli (15.), Chiesa (38.), Vergassola (53., 60.), Maccarone (62., 81.)

AC Parma-AS Roma 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Morfeo (63.), Gilardino (79., 11-esből), ill. Cassano (4.)

Reggina-Bologna 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Estevez (32.), ill. Bellucci (16.)

Sampdoria-Lecce 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Diana (23.), Kutuzov (32.), Edusei (87.)


Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
1 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
3 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
9 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
13 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
31 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
31 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
36 perce

A portugálok és a horvátok is a váltómezüket viselik egymás ellen – a mai mezek

Foci vb 2026
36 perce
Ezek is érdekelhetik