A Juvénál az előny

Vágólapra másolva!
2005.05.08. 22:12
Címkék
A Juventus hatalmas lépést tett története 28. bajnoki címe felé, miután a vasárnap délutáni szuperrangadón 1-0-ra legyőzte idegenben a Milant, amellyel eddig holtversenyben vezette a táblázatot. A két csapat között három fordulóval a befejezés előtt három pont a különbség, ráadásul "ránézésre" a Juvéra könnyebb meccsek várnak, mint riválisára.
Talán a bajnoki címet eldöntô pillanatok: Del Piero ollózása, majd Trezeguet fejese
Talán a bajnoki címet eldöntô pillanatok: Del Piero ollózása, majd Trezeguet fejese
Talán a bajnoki címet eldöntô pillanatok: Del Piero ollózása, majd Trezeguet fejese
Talán a bajnoki címet eldöntô pillanatok: Del Piero ollózása, majd Trezeguet fejese
Talán a bajnoki címet eldöntô pillanatok: Del Piero ollózása, majd Trezeguet fejese
Talán a bajnoki címet eldöntô pillanatok: Del Piero ollózása, majd Trezeguet fejese

A forduló többi eredménye közül érdemes kiemelni a sereghajtó Atalanta újabb sikerét, a Fiorentina értékes veronai győzelmét a kieső helyre visszacsúszó Chievo ellen, valamint a tényt, hogy az Udinese és a Sampdoria óriási versenyfutásban van a BL-indulást jelentő negyedik helyért.

A Milan-Juventus csúcsrangadó telt ház, 80 ezer néző előtt kezdődött meg a San Siróban. A Milan Dida - Cafú, Nesta, Stam, Maldini - Gattuso, Pirlo, Seedorf - Kaká - Sevcsenko, Tomasson összeállításban rajtolt, amire a Juventus a Buffon - Pessotto, Thuram, Cannavaro, Zambrotta - Camoranesi, Emerson, Appiah, Nedved - Del Piero, Trezeguet tizenegygyel válaszolt. A meccs rögtön felpörgött, szinte minden akcióban benne volt a gól lehetősége, és a 27. percben valóban megszületett az első találat: Del Piero első beadása még lejött a védőfalról, a Juve remekül játszó 10-ese azonban ollózva (!) újra próbálkozott, és ezúttal a labda már eljutott Trezeguet fejéig, aki nem hibázott. A bekapott találat után a Milan nehezen talált magára, a második félidőben azonban időnként hosszú percekre beszorította a Juvét a saját kapuja elé.

A második játékrész a (Rui Costával és Pippo Inzaghival megerősített) hazai támadósor és a vendégvédelem küzdelme volt, bár a Juvénak ekkor is voltak veszélyes helyzetei, Del Piero például a keresztlécet találta el fejesből. A Milan legnagyobb helyzetét Inzaghi hagyta ki, aki egyedül vezetet rá Buffonra a labdát, és a piros-feketék két tizenegyest is reklamáltak, de Collina sem a Zambrotta-Cafú affér, sem Cannavaro kezezése után nem fújt a sípjába, és miután az utolsó percek kétségbeesett támadásai sem vezettek eredményre, maradt az 1-0-s Juve-győzelem.

A Juventus továbbra is sajtócsendben van, míg a Milanból Galliani alelnök Collinát szidta a meg nem adott tizenegyesek miatt, Paolo Maldini viszont higgadtabban elemzett: "Nem játszottunk rosszul, a döntetlent valószínűleg megérdemeltük volna, mert a második félidő a miénk volt. Megnyerjük az utolsó három meccsünket, aztán meglátjuk, hogy mire lesz elég." Végül említsük meg, hogy Giorgio Tosatti, az egyik legtekintélyesebb olasz sportújságíró szerint a Juve megérdemelten nyert a friss erőit (Ambrosini, Rui Costa) rosszul adagoló Milan ellen, és bár Collina talán valóban hibázott az első tizenegyesgyanús helyzetnél, ám a meccs során Nestát és Inzaghit is ki kellett volna állítania.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Végül egy drámai hír Kaha Kaladzéról: grúz források szerint egy tömegsírban megtalálták a Milan-hátvéd négy éve elrabolt öccsének, Levannak a holttestét.

A harmadik helyet most már aligha lehet elvenni az Intertől, Mancini csapata ugyanis - amely még megnyerheti az Olasz Kupát - jó formában zárja az idényt. A kék-feketék vasárnapi áldozata a Brescia volt, amely meg sem próbálta megnyerni a meccset, márpedig döntetlenre nem lehet játszani a Martinsszal, Adrianóval, majd Vierivel támadó Inter ellen.

A negyedik helyért harcoló csapatok közül az Udinese Rómában lépett pályára a Lazio vendégeként, és bár a meccs meglehetősen kiegyenlített volt, Iaquinta közeli góljával az északiak nyertek, így a Lazio visszacsúszott az alsóházba. Tartja a lépést az Udinesével a Sampdoria, amely az őszi 4-1-után most 3-0-ra verte meg a Leccét. Már most felhívjuk a figyelmet a vasárnapi Roma-Lazio és Udinese-Sampdoria találkozókra.

Távirati stílusban a többi mérkőzésről: Bergamóban a vendég Messina ugyan Zampagna távoli lövésével vezetést szerzett, de az Atalanta a második félidő elején villámgyorsan fordított, így továbbra is versenyben van a bentmaradásért; Livornóban a hazai gárda 0-1-nél elveszítette a kiállított Galantét, de ez aligha magyarázza meg, hogy végül miért kapott hat gólt (három ellenében) a Sienától, ráadásul mindössze egy héttel a Parma elleni 4-6 után; Cagliariban az érdekes első és az unalmas második félidő sem hozott gólt, így a Palermo még egy ponttal közelebb került az UEFA-kupa-induláshoz; Parmában furcsa módon kiesési rangadót vívott egymással a hazai csapat és a Roma, amely hiába vezetett Cassano gyors góljával sokáig 1-0-ra, végül kikapott, így a legutóbbi tíz fordulóban mindössze két pont a mérlege - ráadásul Montella is elveszítette a Gilardinóval vívott különharcát; Reggio Calabriában Bellucci fejes góljára Esteves fejese felelt, az unalmas meccsen igazságos eredmény született; Veronában 10 ezer Fiorentina-drukker (!) látta, hogy csapata a két ász, Miccoli, illetve Bozsinov góljával 2-0-s vezetésre tesz szert, ám a hajrában a Chievo szépített, és a végén 11-esből egyenlíthetett volna, ha a játékvezető megad egy teljesen jogos büntetőt a hazaiaknak.

A bajnokjelöltek hátralévő mérkőzései: Juventus: Parma (otthon), Livorno (idegenben), Cagliari (o); Milan: Lecce (i), Palermo (o), Udinese (i).

A-liga
35. forduló: Atalanta-Messina 2-1 (Adriano Pereira 49., Bernardini 53., ill. Zampagna 37.), Brescia-Internazionale 0-3 (Martins 54. és 66., Vieri 91.), Cagliari-Palermo 0-0, Chievo-Fiorentina 1-2 (Mandelli 86., ill. Miccoli 42., Bozsinov 79.), Lazio-Udinese 0-1 (Iaquinta 63.), Livorno-Siena 3-6 (C. Lucarelli 36. és 55. - az elsőt 11-esből, Colombo 70., ill. Argilli 15., Chiesa 38., Vergassola 53. és 60., Maccarone 62. és 81.), Milan-Juventus 0-1 (Trezeguet 27.), Parma-Roma 2-1 (Morfeo 63., Gilardino 79. - 11-esből, ill. Cassano 4.), Reggina-Bologna 1-1 (Esteves 32., ill. Bellucci 16.), Sampdoria-Lecce 3-0 (Diana 23., Kutuzov 31., Edusei 88.)

B-liga
37. forduló: Catania-Treviso 3-0, Crotone-Genoa 0-0, Empoli-Vicenza 2-1, Modena-Cesena 4-0, Perugia-Catanzaro 3-1, Pescara-Verona 1-1, Piacenza-Triestina 0-0, Ternana-Ascoli 2-0, Torino-Arezzo 1-0, Venezia-Bari 1-0. A Salernitana-AlbinoLeffe mérkőzést hétfőn este játsszák.
Az élcsoport: 1. Genoa 67 pont, 2. Empoli 66, Torino 63
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
16 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
18 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
33 perce

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
34 perce

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
35 perce

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

„Semmi sem változott” – nem áll Isak visszatérése útjába Eddie Howe

Angol labdarúgás
48 perce

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
54 perce
Ezek is érdekelhetik