Giro d’Italia: Ribeiro magas hematokritszintje miatt nem indulhat

2005.05.06. 14:05
Címkék
Nem vehet részt a holnap kezdődő Giro d’Italia profi kerékpáros körversenyen Nuno Ribeiro (képünkön), a spanyol Liberty csapat portugál versenyzője, mert nem ment át a kötelező egészségügyi ellenőrzésen. Az orovosok megállapították, hogy Ribeiro vérének hematokritszintje (a vörös vértestek aránya) 52 százalékos.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szabályzata szerint azt a sportolót, akinél ez az érték meghaladja az ötven százalékot, azonnal el kell tiltani a versenyzéstől két hétre.

Az UCI közölte, hogy a 198 réstvevő közül egyedül a portugál kerékpárosnál állapítottak meg a megengedettnél magasabb hematokritszintet.

Az esetről szóló beszámolók hangsúlyozzák, hogy a verseny előtti vérvizsgálatok nem minősülnek doppingtesztnek, csak azt hivatottak megállapítani, hogy a résztvevők elég fittek-e ahhoz, hogy rajthoz álljanak a viadalon.

Ezzel együtt a megnövekedett hematokritszint utalhat az erythropoietin (EPO), azaz a vérdopping jelenlétére, az oksági összefüggés azonban egyelőre nem bizonyított.

A 27 éves Ribeiro 2000-ben állt be a profik közé, és 2003-ban érte el a legnagyobb sikerét, amikor megnyerte a 11 szakaszból álló portugál körversenyt.

Szavazás

Ki nyeri a 2005-ös Girót?

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája