F1, Barcelona: ismét de la Rosa volt a leggyorsabb

Vágólapra másolva!
2005.05.06. 15:03
Címkék
A délelőtti első szabaedzés után a percekkel ezelőtt véget ért második gyakorláson is a McLaren-Mercedes tesztpilótája, Pedro de la Rosa (képünkön) volt a leggyorsabb a Formula-1-es Spanyol Nagydíjon. A hispán pilóta délelőtti idejét jócskán megjavítva 1:15:062 perc alatt teljesítette a Circuit de Catalunya 4627 méteres körét.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a Spanyol Nagydíjat?

A tréning utolsó percében egy baleset is történt: a válltöréséből éppen hogy csak felépülő Juan Pablo Montoya csúnyán összetörte McLaren-Mercedesét, de az ütközés után a saját lábán hagyta el a helyszínt, s úgy tűnt, kutya baja.

Pedro de la Rosa egyébként az utolsó, 28. körében futotta meg a legjobb időt, és ő volt az egyetlen, aki 1:16 perc alatt ért körbe a katalán aszfaltcsíkon.
Délután már a két Renault is tiszteletét tette a "munkatársak" között, Giancarlo Fisichella a hetedik, a pontverseny éllovasa, az idény eddigi négy versenyéből hármat megnyerő Fernando Alonso pedig a kilencedik helyen végzett. A címvédő Michael Schumacher ezúttal nem volt valami gyors, 1:18,042 perccel jócskán elmaradt délelőtti idejétől (1:17,574), így csak a 13. helyet sikerült megszereznie.

Természetesen a pénteki időmérő edzések eredménye nem mérvadó az időmérő edzéseken és a versenyen nyújtott teljesítmény szempontjából.
A 35. Spanyol Nagydíj második szabaedzésének végeredménye:
1. P. de la RosaspanyolMcLaren-Mercedes1:15,06228
2. R. ZontabrazilToyota1:16,22033
3. N. HeidfeldnémetWilliams-BMW1:16,52730
4. K. RäikkönenfinnMcLaren-Mercedes1:16,5869
5. J. TrulliolaszToyota1:16,72426
6. D. CoulthardbritRed Bull-Cosworth1:16,79715
7. G. FisichellaolaszRenault1:17,20017
8. R. SchumachernémetToyota1:17,31615
9. F. AlonsospanyolRenault1:17,35616
10. J. MontoyakolumbiaiMcLaren-Mercedes1:17,5557
11. R. BarrichellobrazilFerrari1:17,83115
12. F. MassabrazilSauber-Petronas1:17,93115
13. M. SchumachernémetFerrari1:18,04213
14. J. VilleneuvekanadaiSauber-Petronas1:18,33626
15. V. LiuzziolaszRed Bull-Cosworth1:18,44417
16. C. KlienosztrákRed Bull-Cosworth1:18,80223
17. N. KarthikeyanindiaiJordan-Toyota1:18,85816
18. R. DoornboshollandJordan-Toyota1:19,12526
19. T. MonteiroportugálJordan-Toyota1:19,14025
20. C. AlbershollandMinardi-Cosworth1:19,58114
21. P. FriesacherosztrákMinardi-Cosworth1:20,68614
Az NSO ajánlja:

INTELLIGENS FORMULA-1-ADATBANK

Spanyol Nagydíj - pályarajz, program, korábbi győztesek, idei eredmények

San Marinó-i Nagydíj - pályarajz, program, korábbi győztesek, idei eredmények

A vb állása
Adatbank: csapatok, pilóták
Adatbank: futamról-futamra
Mindent a 2005-ös világbajnokságról
Formula-1-lexikon

Futamról futamra, 2005
Formula-1 adatbank





A 2004-es vb végeredménye
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Technikai sportok lexikon

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
3 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
3 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
4 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
5 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik