Cselgáncs: csapat az Eb-re

2005.05.05. 10:16
Címkék
Parádésan szerepeltek cselgáncsozóink az idei Világkupa-versenyeken: négy viadalon összesen tizenhét érmet, s köztük jónéhány aranyat gyűjtöttek be versenyzőink, így bizakodva várhatják a május 20-22. között esedékes rotterdami Európa-bajnokságot. A szövetség szerdai elnökségi ülésén az Eb, illetve a szeptemberi vb-csapat kijelölésének hálás feladata várt a tagokra.

Ráadásul néhány súlycsoportban több versenyzőnk is eredményesen szerepelt, így például 100 kg-ban az U23-as Európa-bajnokságon győztes Hadfi Dániel és az olimpiai és világbajnok, de a visszavonulás gondolatával kacérkodó Kovács Antal közül kellett választani. Végül salamoni döntés született, azaz az Eb-n, amelynek az aranyérme még hiányzik olimpiai bajnokunk gyűjteményéből (eddig egy ezüst - tavalyról - és négy bronzérem a mérlege) Kovács Antal indulhat, míg a szeptemberi kairói világbajnokságon Hadfi. Hasonló a helyzet 81 kg-ban, ahol Rotterdamba Gera Csaba, a vb-n viszont Nagysolymosi Sándor utazhat majd.

Bár a hölgyek eredményekben jócskán elmaradtak a fiúktól (ők mindössze két bronzig jutottak), s nem is indulnak teljes csapattal az Eb-n, azért itt is volt egy vitás súlycsoport: a legkönnyebbeknél végül Penge Ilonáé az Eb-, Csernoviczki Éváé pedig a vb-indulás joga.

A magyar Eb-csapat:
férfiak: Burján László (60 kg), Ungvári Miklós (66 kg), Braun Ákos (73 kg), Gera Csaba (81 kg, a vb-n Nagysolymosi Sándor), Rajcsányi Gergely (90 kg), Kovács Antal (100 kg, a vb-n Hadfi Dániel), Bor Barna (+100 kg)
nők: Perge Ilona (48 kg, a vb-n Csernoviczki Éva), Szabó Brigitta (63 kg), Mészáros Anett (70 kg).
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája