Chelsea: Mourinho több mint 1,8 milliárd forintot keres majd évente

2005.05.04. 21:25
Címkék
Az eredetileg három évre szóló szerződése helyett új, 2010-ig tartó kontraktust kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea-vel José Mourinho, a múlt héten 50 év után bajnoki címet szerző csapat vezetőedzője.
"Örömmel tölt el, hogy aláírtam az új szerződést - idézte a 42 éves portugál szakembert a Chelsea hivatalos internetes oldala. - A szívem ezé a klubé és azoké a fantasztikus játékosoké, akik a kezem alatt dolgoznak. A tulajdonos és az elnökség olyan jövőről álmodik, amelynek én is a része akarok lenni. A Chelsea az a hely, ahol a legboldogabban tudok dolgozni. Nem tudok elképzelni olyan helyet, ahol boldogabb lehetnék."

Mourinho a France Football magazin által 5,1 millió fontra becsült éves járandóságával már eddig is a legjobban kereső menedzser volt az angol Premiershipben, az új ötéves szerződése azonban évente ötmillió fontot (több mint 1,8 milliárd forint) garantál neki a prémiumok és az esetleges szponzori pénzek nélkül.

Megszólalt Peter Kenyon, a Chelsea ügyvezetője is, aki így kommentálta a szerződés aláírását.

"Ez nagyszerű hír azoknak, akik esetleg aggódtak volna a közös jövőnkért. A klub és José Mourinho egyaránt közös távlatokban gondolkodik, de ez már abban a pillanatban nyilvánvaló volt, hogy először találkoztunk egymással. Amikor megnyertük az idén a Ligakupát, máris elkezdtünk tárgyalni az új megállapodásról, hiszen mindkét fél számára nyilvánvaló volt, az mutat előre, ha hosszabb időre elkötelezzük magunkat egymás mellett."

"Ez a kontraktus mutatja José elkötelezettségét a klub iránt, és jelzi a mi meggyőződésünket is, hogy ő a legjobb menedzser, akivel a Chelsea ezt az új, izgalmas és sikeres időszakot elkezdheti."
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája