West Bromwich: Robson bosszús a vereség miatt

2005.05.03. 09:12
Címkék
Bryan Robson, a West Bromwich Albion labdarúgócsapatának menedzsere (képünkön) úgy érzi, csapata megérdemelte volna, hogy ne kapjon ki az Arsenaltól a két együttes hétfő esti, birminghami bajnoki mérkőzésén.
"Azt hiszem, néha igazságtalan ez a játék - kesergett Gera Zoltán csapatának vezetőedzője. - Azért az erőfeszítésért, amit ezen a mérkőzésen tapasztaltam, megérdemelték volna a játékosaim, hogy valami sikerüljön nekik, de nem nagyon volt lehetőségünk."

"Egy csomó kidolgozott akciót vezettünk, ekkor veszélyesen is játszottunk, és úgy tűnt, szorongatjuk az ellenfelet, de gólhelyzetek nélkül nem megy, és nekünk nem nagyon volt lehetőségünk."

EMLÉKEZTETŐ



A West Bromwich Albion ezzel a vereséggel továbbra is a 19. helyen áll, és jelen pillanatban elég kevés esélye maradt a bentmaradásra. Gera Zoltán csapata a következő játéknapon a Manchester United otthonába, az Old Traffordra látogat, végül a Portsmouth csapattát fogadja.

"A többiekben is bízunk, de nekünk is van még esélyünk, hiszen van még két meccsünk, és azokat megnyerhetjük. A Manchester United a második helyre hajt, csakúgy, mint az Arsenal, és a Bajnokok Ligája mindkettőnek nagyon fontos. Ezért aztán nem számíthattunk és nem számíthatunk arra, hogy bármelyik csapat kedvez nekünk - tette még hozzá Bryan Robson, aki tegnap a 80. percben lecserélte Gera Zoltánt.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
9 perce

A vb-meccsnek sem sikerült rendeznie a két ország rossz viszonyát

Foci vb 2026
10 perce

Szabó István: A Ferencváros és az ETO a román bajnokságban is meghatározó lenne

Légiósok
12 perce

Szumó Eb: négy bronzéremmel zárt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
33 perce

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
39 perce

„Minden futballista erről álmodik” – Raúl Jiménez

Foci vb 2026
40 perce

Lauri Markkanen vezérletével a finn kosárlabda-válogatott a csoportelsőségre tör

Kosárlabda
46 perce

Rapport Richárd huszadik, Gaál Zsóka a lányoknál tizedik helyen a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
47 perce
Ezek is érdekelhetik