Formula-1: fejlesztések a Williams-en és a BAR-on

2005.05.03. 17:27
Címkék
Az első négy futamon a vártnál jóval gyengébb teljesítményt nyújtó Williams és BAR Formula-1-es istállók új aerodinamikai módosításokat vezettek be autóiknál.

A Williams FW27-es konstrukcióján rengeteg apró változtatást hajtottak végre. "Február óta nagyon komoly fejlesztéseket folytatunk" - mondta el Sam Michael, az istálló technikai igazgatója, aki azt is elárulta, az autók rajtján is sokat dolgoztak az utóbbi hetekben. "Az módosítások nagy része az autó orrán lesz majd látható" - közölte a szakember.

Hasonlóképpen a BAR-Honda is megújított aerodinamikai csomaggal készül a hétvégi Barcelonai Nagydíjra, és a Honda V10-es motorján is eszközölnek módosításokat. "Minden afelé mutat, hogy újabb jó szereplésnek nézünk elébe" - mondta el a csapat újdonsült sportigazgatója, a tengerentúli gyorsasági autós sorozatokban már bizonyított Gil de Ferran (képünkön).

Mint ismeretes, a Williams-BMW autói csak 14, míg a BAR-Honda versenyzői mindössze 10 pontot szedtek össze az idény első négy versenyén.

Az NSO ajánlja:

INTELLIGENS FORMULA-1-ADATBANK

San Marinó-i Nagydíj - pályarajz, program, korábbi győztesek, idei eredmények

A vb állása
Adatbank: csapatok, pilóták
Adatbank: futamról-futamra
Mindent a 2005-ös világbajnokságról
Formula-1-lexikon

Futamról futamra, 2005
Formula-1 adatbank





A 2004-es vb végeredménye
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Technikai sportok lexikon




Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
54 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
59 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája