F1: Montoya visszatérése továbbra is kérdéses

2005.04.29. 21:20
Címkék
Juan Pablo Montoya (képünkön) továbbra sem biztos abban, hogy végre visszatérhet sérüléséből és rajthoz állhat a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjon. A teniszezés vagy motorozás közben elszenvedett vállrepedése miatt a kolumbiai versenyző sem a bahreini, sem a San Marino-i futamon nem vehetett részt, és teljes felépülése a jelek szerint továbbra is húzódik.

A versenyző a Mclaren-Mercedes moszkvai bemutatóján jelent meg újra a nyilvánosság előtt, és az állapota is szóba került: "A vállrepedés egyes fontos izmok elgyengülését is okozta, és ezek regenerálódása időbe telik" - nyilatkozta a kolumbiai sztár, majd hozzátette: "Ron Dennis (a McLaren csapat főnöke) a napokban felhívott telefonon, és azt mondta, hogy szüksége van rám az egyik autóban". Korábban ugyanis találgatások láttak napvilágot arról, hogy a csapatvezető nem volt megelégedve Montoyával, és mivel sérülését túlzott hanyagságának, fegyelmezetlenségének köszönhette, nem igyekszik visszavenni a csapatba. Ugyan Montoyát Bahreinben és San Marinóban is remekül helyettesítették (de la Rosa ötödik, Wurz negyedik lett), a világbajnoki pontversenyben még mindig ő a legelőkelőbb helyen álló McLaren-pilóta.








Új fejezet cím:




Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
17 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
17 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
20 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
36 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
56 perce