A továbbjutás a fő cél

2005.04.29. 21:02
Címkék
Az idén sem marad salakmotorverseny nélkül a debreceni közönség május 1-jén, ugyanis az egyéni Európa-bajnokság egyik elődöntőjének ad otthont a hajdúsági főváros. A vasárnap 15 órakor kezdődő viadalon tizenegy ország - Csehország, Hollandia, Románia, Németország, Oroszország, Lettország, Franciaország, Szlovénia, Ukrajna, Szlovákia és Magyarország - 16 vaspapucsosa küzd a továbbjutásért.
A debreceni elődöntő után az első nyolc helyezett örülhet a folytatásnak, s mivel az Európai Motorsportszövetség már elkészítette a további besorolást, így azt is lehet tudni, ki hol folytatja a sorozatot. Az elődöntők után két középdöntőt rendeznek július 2-án, az egyiket Miskolcon, a másikat a németországi Stralsundban. A kiírás értelmében a cívisvárosban elért végeredmény alapján a második, harmadik, hatodik és hetedik helyezett indulhat a következő körben a magyarországi helyszínen, míg a másik négy pilóta július első hétvégéjén a német tengerpart felé veszi az irányt.Egyértelműnek tűnik, hogy a két debreceni induló, azaz Tihanyi Sándor és Magosi Norbert számára a továbbjutás csak az egyik feladat, a másik dolog, amire figyelni kell, hogy olyan pozícióban végezzenek, amely miskolci indulást ér. "Természetesen hazai pályán, hazai környezetben csakis a kvalifikációt érő helyezés az elfogadható számunkra, s ha lehetőség adódik, megpróbálunk taktikázni, hiszen a miskolci pályát jól ismerjük, és közelebb is van, mint Stralsund" - ecsetelte az esélyeket Tihanyi Sándor. Magosi ugyanazon az állásponton van, mint honfitársa: "Ki kell használnunk a hazai pálya adta előnyöket, s nem hiszem, hogy gondot okozna a legjobb nyolc közé kerülni. Azért viszont már jobban kell ügyeskednünk, hogy olyan helyen végezzünk, ami miskolci indulást jelent."A két hazai pilótán kívül a Grand Prix-t is megjáró Dryml testvérek, Ales és Lukas, az orosz Gyenyisz Gizjatullin, a holland, de francia licences Theo Pijper és a szlovén Izak Santej a verseny favoritja.
Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
16 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
17 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
19 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
36 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
55 perce