Mátraházi sikere

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2005.03.24. 21:06
Címkék
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) legújabb hírlevelének közlése szerint a monte-carlói székhelyű, jelenleg már 211 nemzeti szövetséget tömörítő szervezet 67 állandó munkatársat foglalkoztat.
A legfrissebben Mátraházi Imre érkezett, aki az IAAF technikai igazgatói tisztét tölti be. Az új magyar igazgató édesapja számtalan budapesti nagy viadal, köztük az 1966-os és 1998-as Európa-bajnokság versenyigazgatója volt, és az utóbbi időszakban már fia is segédkezett neki.Gratulációval kezdtük a rövid beszélgetést megtisztelő beosztásához és persze születésnapjához, hiszen pénteken lesz 46 éves."Köszönöm szépen… Pályázat útján kerültem az IAAF-be, de már korábbról is ismertek, hiszen részt vettem a technikai bizottság munkájában, és az elmúlt évben a budapesti fedett pályás világbajnokságon már versenyigazgatóként dolgoztam" - válaszolta röviden.Az egykoron megbízhatóan hét méteren felül teljesítő távolugró elmondta, hogy az atlétika valamennyi technikai kérdése, a világversenyek ellenőrzése, rekordok, pályák hitelesítése, versenyszabályok formálása tartozik többek között feladatai közé, de egyelőre még az ismerkedésnél, a tájékozódásnál tart.Búcsúzóul sajnálattal mondta, hogy a múlt heti mezeifutó-világbajnokságon nem volt magyar induló, még a rendelkezésre álló kvótát sem tudták kihasználni.
Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
21 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
43 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
2 órája