F1: Michael Schumacher újra az élre várja magát

2005.03.15. 16:30
Címkék
Michael Schumacher (képünkön), a Formula-1 hétszeres világbajnoka úgy érzi, Szepangban már újra ő diktálhatja majd a tempót a hétvégi Malajziai Nagydíjon. A Ferrari német pilótája az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon 15 körrel a leintés előtt esett ki, miután ütközött Nick Heidfelddel (Williams-BMW).

Schumachert az első futamon felülmúlta a csapattársa, Rubens Barrichello, aki a 11. helyről rajtolva a második helyen végzett.

"Az, hogy az első futamon nem szereztem pontot, még elszántabbá tesz engem - mondta a nyolcadik világbajnoki címére hajtó pilóta. - Az alapján, ami Ausztráliában történt, mondhatom, hogy az átmeneti autónkkal is is versenyképesebbek vagyunk, mint gondoltam."

Mint ismeretes, a Ferrari csak alig valamivel az idénynyitó verseny előtt mutatta be új autóját, az F2005-öst, amelyet azonban majd csak később - a tervek szerint a Spanyol Nagydíjon - használna először versenyben.

Melbourne-ben a Renault fényes győzelmet aratott (Giancarlo Fisichella az első, Fernando Alonso a harmadik helyen végzett), ráadásul a McLaren-Mercedesek is elég erősnek tűntek ahhoz, hogy versenyre keljenek a Ferrarikkal.

"Rubens Barrichello az Albert Parkban megmutatta, hogy mire lehetünk képesek még akkor is, ha a kvalifikáció rosszul sikerül - folytatta az elmélkedést Michael Schumacher. - A verseny folyamán a formánk állandó volt, úgyhogy magabiztos vagyok. Azt hiszem, jó eredményben reménykedhetünk Szepangban."

A hétszeres világbajnok egyébként a melbourne-i futam után rögtön Malajziába utazott, hogy megfelelően akklimatizálódhasson a délkelet-ázsiai országban uralkodó szubtrópusi-trópusi éghajlati viszonyokhoz.
Legfrissebb hírek

Edzőt cserélt Neymar mélyrepülésben lévő brazil csapata

Minden más foci
1 perce

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
5 perce

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
17 perce

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
30 perce

Pályafutása ezredik mérkőzését játszotta Thiago Silva

Európa-liga
44 perce

Orbán Viktor Brüsszelből üzent az MLSZ-közgyűlés résztvevőinek

Magyar válogatott
59 perce

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
1 órája

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik