AS Roma: az új edző nem tervez hosszú távra

2005.03.15. 17:22
Címkék
Az AS Roma labdarúgóinak tegnap kinevezett új vezetőedzője, Bruno Conti (képünkön) ma bejelentette: csak az idény végéig marad a Serie A-ban a hetedik helyen álló felnőttcsapatnál.

"A szezon végeztével visszatérek korábbi állomáshelyemre, az utánpótláscsapathoz, mert ott érzem igazán jól magam" - mondta a Luigi Del Neri helyére érkező szakember.

Addig azonban az 50 esztendős trénernek nagy tervei vannak: az Olasz Kupa elhódítását és a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik hely megszerzését tűzte ki csapata elé. A kupában a Farkasok szerdán negyeddöntő-visszavágót játszanak a Fiorentina ellen, míg a bajnokságban a hét végén a listavezető Milant fogadják. A negyedik helyezett Sampdoriával szemben egyelőre kilenc pont a hátrányuk.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: A Serie A tabellája, fordulóról fordulóra 2004-05

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Serie A csapatai 2004-2005

Átigazolási körkép a Serie A-ból

Az olasz labdarúgó-bajnokság győztesei, 1898-

Minden, amit a bajnokságról tudni kell 2004-05

Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon




Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
3 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
3 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
4 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
4 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
5 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája