Del Neri távozott Rómából

2005.03.14. 19:17
Címkék
A nyáron leginkább Fabio Capello távozása borzolta a kedélyeket Rómában. A kiváló szakember korábban többször is nyilatkozta, hogy mindenképpen marad a fővárosiaknál, majd a Juventushoz távozott. Ám ez nem volt elég, még magával vitte Jonathan Zebinát és a brazil Emersont is.
Capello távozása után hamar megtalálták az utódot a korábban a Parmánál dolgozó Cesare Prandelli személyében, ám a szakember mindössze egy hónapig irányíthatta a "Farkasok" felkészülését, hiszen a felesége súlyosan megbetegedett, így Prandelli még a szezon előtt kérte a vezetőséget, hogy bontsák fel a szerződést.Gyorsan új edző után kellett nézni, és Sensi elnök ezúttal Rudi Völlerre tette le a voksát. A német tréner nem sokkal korábban mondott le a német válogatott szövetségi kapitányi tisztéről, miután a Nationalelf a várakozáson alul szerepelt a portugáliai Európa-bajnokságon. Völler sem tudta azonban megváltani a világot, nem találta meg igazán a hangot Francesco Tottival és Antonio Cassanóval, a bajnokságban sem igazán sikerült a rajt, így lemondott.Érkezett Luigi del Neri, akitől mindenki sokat várt. Nem véletlenül, hiszen a szakember a Chievóval többször is csodát tett: feljuttatta őket az élvonalba, és ott az élvonal egyik legkisebb költségvetésű csapatával méltó ellenfele lett a nagyoknak. Ám akárcsak Völler, ő sem tudott zöldágra vergődni Tottival és Cassanóval, valamint Delvecchio sem ápolt túl jó viszonyt a mesterrel, nem véletlen, hogy a télen ott is hagyta a csapatot.
A belső ellentétek meg is látszottak az eredményen, hiszen a Roma több nagy rangadót is elbukott, és a kiscsapatok ellen is érték kellemetlen meglepetések. Az utolsó csepp a pohárban mindenképpen a hétvégi, Cagliari elleni találkozó volt, ahol a fővárosiak simán kikaptak az újonc Cagliaritól, így a hetedik helyen állnak, minden reményt elvesztve, hogy jövőre résztvehetnek a Bajnokok Ligájában.

Az új edző Bruno Conti lett, aki eddig a klub ifjúsági csapatainál dolgozott. Az egykori kiváló szélső gyönyörű éveket töltött a Románál, a klub színeiben lett világbajnok 1982-ben.

A nem túl jó szereplés ellenére Rosella Sensi ügyvezető csak jókat szólt del Neriről: "Szeretnénk megköszönni Luigi del Nerinek az itteni munkáját, de végül a szerződését közös megegyezéssel felbontottuk. Nagyon remélem, hogy Conti elfogadja az ajánlatunkat, és hivatalosan is ő lesz a vezetőedző.

Bruno Conti elmondta, hogy nagyon izgatott, és rendkívül boldog, hogy kipróbálhatja magát egy élvonalbeli csapat kispadján, és ezt pont annál a klubnál teheti, ahol játékosként 1973 és 1990 között rengeteg kiváló mérkőzésen játsztott. A volt válogatott futballistának még nincs meg az élvonalbeli edzőséghez szükséges licence, de reméli, hogy ez már csak formalitás lesz.
Legfrissebb hírek

Illovszky Dominik 2025 után ismét elődöntős a fedett pályás vb-n

Atlétika
1 perce

Edzőt cserélt Neymar mélyrepülésben lévő brazil csapata

Minden más foci
3 perce

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
8 perce

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
20 perce

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
32 perce

Pályafutása ezredik mérkőzését játszotta Thiago Silva

Európa-liga
47 perce

Orbán Viktor Brüsszelből üzent az MLSZ-közgyűlés résztvevőinek

Magyar válogatott
1 órája

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik