Előreléptek a portugálok

G. P.G. P.
2005.02.11. 23:27
Címkék
Hála a Porto tavalyi elsőségének, Portugália belépett ama országok közé, amelyeknek két csapata indulhat automatikusan a 2005-2006-os Bajnokok Ligája csoportkörében (s ezenfelül egy harmadik szerencsét próbálhat a harmadik selejtezőkörben). A portugálok számára némi elégtételt jelenthet az Eb-döntő után, hogy a rangsorban éppen a görögök helyét vették át.

A tegnap nyilvánosságra hozott lista első három pozícióját természetesen Spanyolország, Anglia és Olaszország foglalja el, e trió két főtáblás együttese mellett kettőt indíthat a kvalifikációs sorozatban is. A németek, a franciák, valamint a fent említett portugálok összesen három képviselővel próbálkoznak. A mögöttük lévő újabb hármas tömörülést a görögökön kívül a hollandok és a skótokat kiszorító csehek alkotják egy biztos plusz egy másik résztvevővel - innentől lefelé mindenkinek selejteznie kell.
Persze nem mindegy, hány gárda ugrik neki a kvalifikációnak. Törökországból, Skóciából, Belgiumból, Svájcból, Ukrajnából és Norvégiából például kettő, egyébként egy. Magyarország a 25. helyen áll, vagyis bajnokcsapata továbbra is a második selejtezőkörben kapcsolódik be a küzdelembe. Az egyelőre mögöttünk álló románoknak már az első etapban be kell szállniuk.

Az UEFA-kupában viszont egy szinttel már lejjebb is csúsztunk. Noha az ősszel is két csapatunk lesz érdekelve, mindkettőnek feladata lesz már az első selejtezőkörben. A második számú európai kupa mezőnyébe Görögország és Hollandia delegálja a legtöbb, négy-négy alakulatot. A rangsor élbolyának a BL-beli kivételezett helyzetéért cserébe be kell érnie három-három indulóval.


Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
4 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
4 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
4 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
4 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
4 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
5 órája