Röplabda: Lenni, vagy nem lenni?

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
2005.01.26. 22:45
Címkék
Nagy hagyományokkal bíró csapatsportág eladó! Érdeklôdnia Magyar Röplabdaszövetségben lehet.
Irányár: 40 millió forint
Nagy hagyományokkal bíró csapatsportág eladó! Érdeklôdnia Magyar Röplabdaszövetségben lehet.
Irányár: 40 millió forint
Csődközelben a honi szövetség címmel jelent meg lapunk szerdai számában a kosárlabdázókról szóló, afféle segélykiáltó írás, amelyet voltaképpen ezekre a sorokra be is másolhatnánk. Csupán a neveket kellene kicserélni…
Baj van ott, baj van itt, persze adódik is rögvest a költői kérdés: hol nincs?
A kártyavár összedőlni látszik?
A Magyar Röplabdaszövetség maratoni hosszúságúra nyúlt tegnapi ülésén közel, nagyon közel voltak az illetékesek ahhoz, hogy bejelentsék: kész, vége, nem csinálják tovább. A sportág szeretete miatt egy hónap haladékot adtak maguknak, a röplabdának, hiába, a remény hal meg utoljára. Az elnök, Körösfői László vett egy mély lélegzetet, és érdeklődésünk után belefogott mondókájába. "Tragikus helyzetben vagyunk, ha nem változik semmi, eltemethetjük Magyarországon ezt a világszerte oly népszerű sportágat. Költégvetésünket nem hagyhattuk jóvá, hiszen harminc- negyvennmillió forintos hiány mutatkozik benne. Válogatottjaink szakmai munkáját minimális szinten sem tudjuk anyagilag fedezni. Hiába vannak kötelezettségeink, ha nincs egyetlen fillér sem a kaszszában, jöhet itt világbajnoki vagy Európa-bajnoki selejtező, jelen állás szerint maximum a nézői lehetünk a tornáknak."

Csak kapkodják a fejüket – kérdésessé vált, hogy látjuk-e még együtt a férfi röplabda-válogatott legjobbjait…
Csak kapkodják a fejüket – kérdésessé vált, hogy látjuk-e még együtt a férfi röplabda-válogatott legjobbjait…
Csak kapkodják a fejüket – kérdésessé vált, hogy látjuk-e még együtt a férfi röplabda-válogatott legjobbjait…
Fizető nézői, tegyük hozzá… Az európai és nemzetközi szövetség szabályai ugyanis szigorúak: amennyiben a magyar férfiválogatott a vb-, a női az Eb-selejtezőtől, a női ifiválogatott az Eb-szerepléstől lépne vissza, az súlyos, eurómilliós büntetést vonna maga után. Persze ezt sem lenne miből kifizetni…
Negyvenmillió forint. Ennyi hiányzik ahhoz, hogy megmeneküljön, oxigénhez jusson a sportág. Ellenkező esetben… na de, ebbe jobb bele sem gondolni.
"Tavaly tizenkilencmillió forintot kaptunk összesen az államtól, a csekély összeg láttán kis híján a Dunának mentünk. Ebben az évben hét és felet várhatunk, ráadásul úgy, hogy abból csaknem három és fél milliót a Sportok Háza bérleti díjaként be is kell fizetnünk. Kérdem én: akkor indulhatunk a hídra?" - kesergett Körösfői László, aki bízik abban, hogy az elkövetkezendő egy hónapban megérkezik a megmentő.
Emlékezhetünk rá, tíz hónappal ezelőtt már majdnem bedobta a törülközőt a szövetség, ám többek között a Magyar Labdarúgóliga égisze alatt működő Liga Marketing Kft.-nek hála, átmenetileg enyhültek a likviditási gondok. A visszatérítendő támogatás mellett nem mindennapi ígéretek hangoztak el - nos, röplabdameccseket azóta sem látni a televíziókban. "A sportág ritkán jelenik meg a médiában, éppen ezért szinte lehetetlen támogatókat találni. Nélkülük pedig csak idő kérdése, meddig létezünk" - vette át a szót Stevik Péter főtikár, aki apró reménysugárnak tartotta a nap hírét, miszerint a kormány javaslata alapján a magyar sportra szánt összeget 1.2 milliárd forinttal bővítik az idei költségvetés tartalékának terhére: "A kérdése csak az, jut-e belőle nekünk is?" ---- J ---- A
Legfrissebb hírek

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
4 perce

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
19 perce

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
25 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
30 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
33 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
40 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
42 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik