Tényleg elkelne Morientes

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.12.17. 21:10
Címkék
Jobb híján a vasárnapi Liverpool-Newcastle mérkőzést kell kineveznünk a forduló rangadójának, de jelen helyzetben ennek a találkozónak nincs olyan nagy rangja. Mindkét együttes hárommeccses bajnoki nyeretlenségét reméli megszakítani a másik ellen, továbbá itt is, ott is nagy gondok vannak a támadó alakzatban. Neil Mellor egyelőre beválni látszik a "vörösöknél", de érthető, ha Rafael Benítez úgy gondolja, a fiatal csatár nem jelenthet tökéletes megoldást addig, amíg felépül Djibril Cissé. Ezért, úgy hírlik, a téli átigazolási időszakban a klub szeretné megvenni Fernando Morientest a Real Madridtól.

Alan Shearer szereplése erôsen kérdéses a Liverpool ellen
Alan Shearer szereplése erôsen kérdéses a Liverpool ellen
Alan Shearer szereplése erôsen kérdéses a Liverpool ellen
A spanyol fővárosban szóhoz nemigen jutó támadó jelezte is, hogy szívesen menne az Anfield Roadra, de ennél több konkrétumról egyelőre nem számolhatunk be az ügyben. Ami a Newcastle-t illeti, Alan Shearer és Patrick Kluivert játéka egyaránt kérdéses: mindketten kisebb sérüléssel bajlódnak.
Lássuk a hétvége többi összecsapását! A Chelsea-nek minden esélye megvan rá, hogy nyugodt karácsonnyal ajándékozza meg a szurkolóit. A londoni kékek négy ponttal vezetnek a második Everton és öttel az Arsenal előtt, a hét végén pedig az újonc Norwich Cityt fogadják, amely csak a minap mozdult el a tabella utolsó helyéről.
José Mourinho csapata utóbbi öt bajnokiján 16 gólt szerzett, a védelme magasan a legjobb a Premiership mezőnyében, és a tetejébe sérültje is csak egy van, jelesül a kulcsembernek nem nevezhető német védő, Robert Huth. A norwichiak abban bízhatnak, hogy jó napot fog ki két gólfelelősük, Darren Huckerby és az Arsenaltól kölcsönbe kapott David Bentley, aki a Bolton elleni 3-2-es győzelem során mindhárom találatból kivette a részét.
Az Arsenal a pillanatnyilag vezetőedző nélküli Portsmouth otthonába utazik, s a Chelsea ellen kissé tartalékosan kiharcolt 2-2, valamint a Rosenborg 5-1-es tönkreverése azt mutatja, hogy Arséne Wengernek sikerült lelket vernie két hónappal ezelőtt megroggyant együttesébe. Visszatérhet eltiltásából Patrick Vieira is, vagyis nincs okunk kételkedni az "ágyúsok" sikerében.
Az Everton botlása sem valószínű éppen most, a hazai pályán eddig egyetlenegyszer diadalmaskodó Blackburn ellen, bár a kisebbik liverpooli csapattal csínján kell bánni, elvégre még mindig rejtély, az előző szezon kiesés ellen harcoló társulata ősszel mitől kapott szárnyra.
Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion a Birmingham Cityhez látogat, míg a Király Gáborral és Torghelle Sándorral megerősített Crystal Palace a Manchester United stadionjában vendégszerepel.
Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC

Labdarúgó NB II
5 perce

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
10 perce

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
12 perce

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
36 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
42 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik