Hazai diadal Fukuokában

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.12.05. 21:34
Címkék
A fukuokai nemzetközi maratonit a japán szervezők Sammy Korirral reklámozták. Érthető, a kenyai futó tavaly óta 2:04:56 órával minden idők második legjobb eredményének birtokosa. Igaz, Londonban Paul Tergat egy másodperccel megelőzte őt.
Ogata (középen), a boldog fukuokai gyôztes
Ogata (középen), a boldog fukuokai gyôztes
Ogata (középen), a boldog fukuokai gyôztes
Ogata (középen), a boldog fukuokai gyôztes
Ogata (középen), a boldog fukuokai gyôztes
Ogata (középen), a boldog fukuokai gyôztes
Tergat ezúttal nem nehezítette Korir dolgát, de most nem volt olyan kiemelkedő formában, mint másfél éve. Nagy meglepetésre a japánok megelőzték a kenyait, holott 35 kilométerig ő diktálta a tempót. Csakhogy a japán szurkolók szinte szárnyakat adtak Ogata Cujosinak és Oszaki Szatosinak. Előbbi hét kilométerrel a vége előtt döntött úgy, hogy megpróbálja döntésre vinni a dolgot. Iramot váltott, és erre ellenfelei már nem tudtak válaszolni.
"A szembeszél harmincegy kilométer után rendkívül kellemetlen volt, de a nézők buzdítása hatalmas erőt adott. Ez életem első maratoni távú győzelme, rendkívül boldog vagyok" - lelkendezett Ogata, aki nemrégiben született fiának ajánlotta a diadalát. Ráadásul nagy álma vált valóra, hiszen a 2:10 óránál is jobb eredménye azt jelenti, hogy automatikusan kvalifikálta magát a jövő évi világbajnokságra. Tavaly szintén Fukuokában indult, akkor az olimpiai részvételt tűzte célul maga elé, de elbukott, 2003-ban csak a hatodik lett. Akkor úgy gondolta, a gyorsaságával van gond, így a 10 000 méteres távon próbálkozott, aminek meg is lett az eredménye egy 28:05.76 perces új egyéni csúcs képében.
Ogata Helsinkiben már második vb-jén indulhat. Tavaly Párizsban a 12. lett, vagyis nem sok választotta el a pontszerző helyek egyikétől. "A mostani diadalom után úgy érzem, a legjobb úton haladok tervem megvalósítása felé, hogy Helsinkiből éremmel térjek haza" - hangzott a győztes önbizalommal teli nyilatkozata.

Nemzetközi maratoni, Fukuoka
Férfiak: 1. Ogata Cujosi (japán) 2:09:10, 2. Oszaki (japán) 2:10:56, 3. S. Korir (kenyai) 2:11:45
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
6 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
6 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik