Erre lehet építeni Barcikán

D. G.D. G.
2004.11.28. 23:06
Címkék
Túl sok vidám arcot bizony aligha lehetett felfedezni a kaposváriakat a szombati derbi után hazafelé szállító autóbuszon, miután a gárda gyakorlatilag megsemmisítő vereséget (3:0) szenvedett a legnagyobb rivális, a Kazincbarcika otthonában.
Elkélt a vigasztaló szó, hiszen a pofon éppen akkor jött, amikor már kezdett lendületbe jönni a somogyi alakulat. "Mindenkit megfogott ez a vereség, melyre bő magyarázatot nem tudok adni - kezdett az értékelésbe id. Laszczik Iván, a csapat edzője. - Rengeteg volt a sérült, beteg játékos mostanában nálunk, de hogy ez mennyire volt hatással az eredményre, azt nem tudom számszerűsíteni. A borsodiak jól felkészültek belőlünk, és az elején kiosztott blokkjaikkal elvették a mieink önbizalmát. Ez egyébként nem befolyásol semmit, hiszen a Kazincbarcika már valószínűleg megnyerte az alapszakaszt." Laszczik hangsúlyozta, hogy mennyire hiányzik együttesből a sérülés miatt pihenő Mózer Zoltán, aki február, március környékén lesz újra bevethető. A Vegyész szempontjából a legjobbkor jött ez a biztos győzelem, hiszen a gárda szerdán Portugáliában vív élethalálharcot a további nemzetközi kupaszereplés szempontjából.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik