Üzengetnek egymásnak Spartacus-ügyben

2004.11.18. 21:10
Címkék
Közleményt adott ki a Magyar Úszószövetség, az írás ismételten a Bp. Spartacus úszószakosztályánál kialakult helyzetre reagál.
Mint lapunk elsőként számolt be róla, az úszóműhely tagjai - például Cseh László és Risztov Éva - öt hónapja nem kapnak fizetést. A közleményben újfent elhangzik, hogy az lenne az üdvözítő megoldás, ha a szakosztály a klubon belül önálló gazdasági egységként tevékenykedne, vagy ha ez nem megy, akkor önálló egy szakosztályos egyesületként. Új elem azonban a történetben a következő: "Az úszószövetség mögött felsorakozott támogatói csoport a mindenkori eredmények által a kiérdemelt állami támogatást hajlandó a kívánt szintig kiegészíteni. A teljességhez tartozik, felmerült, hogy az úszósport támogatói a Bp. Spartacus egyesületet segítsék. Az úszósport kiemelt szponzorai ettől a lehetőségtől azonban elzárkóztak, mert nem látják biztosítottnak, hogy azok jutnak a felajánlott jelentős összeghez, akik a bizalmukat élvezik" - írja a szövetség.A címzett, Pazár Sándor, a Bp. Spartacus elnöke lapunktól értesült a közleményről. Telefonon ismertettük vele annak tartalmát, amely enyhén szólva felzaklatta. Amikor oda értünk, hogy "Nem kétséges, hogy ezért kényszerül az úszószakosztály eredményeiért kiérdemelt pénzt más célokra is fordítani", az elnök felháborodásának adott hangot ("Egy fillért sem vettünk el!"), majd közölte, ezek után nem kíváncsi a közlemény további tartalmára.Úgy tűnik, nem közeledtek az álláspontok… A "meccsbe" Kiss László szövetségi kapitány is bekapcsolódott, szerinte tarthatatlan az ami a Bp. Spartacusnál van, Turi György, a szakosztály vezetőedzője pedig csak annyit jegyzett meg: "Az edzők végre nem a hosszokat, hanem a pénzt számlálnák, ha lenne… Ilyen körülmények között szinte lehetetlen dolgozni."
Legfrissebb hírek

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
10 perce

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
21 perce

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
24 perce

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
32 perce

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
45 perce

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
2 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik