Még az edző is meglepődött

2004.11.18. 22:37
Címkék
A második legerősebb kupasorozatban szereplő mindkét együttesünk játéka rengeteget változott az első fordulóban látottakhoz képest. Ennek inkább Nyíregyházán örültek, miután a női csapat kiváló játékkal verte meg a horvát Goricát. "Még engem is megleptek a lányok - kezdte az értékelést Ludvig Zsolt, a csapat vezetőedzője. - Az edzéseken látottak alapján nem számítottam erre, ugyanis semmi sem mutatott arra, hogy ilyen parádés játékkal rukkolnak majd elő. Különösen a két szélső ütőnk, Kapuvári Melinda és Botos Fruzsina remek teljesítménye kellett ehhez a győzelemhez." Hát, igen! Az egy héttel ezelőtt Franciaországban haloványabb produktumot nyújtó együttes összekapta magát, és megörvendeztette szurkolóit. Ugyanez nem mondható el a férfiak között szereplő Kazincbarcikáról, hiszen amíg a borsodi együttes egy héttel ezelőtt jó játékkal szenvedett vereséget a csoport legerősebb egyletétől, addig most feledhető produkciót mutatott a kvartett talán leggyengébb gárdájának otthonában. Négyesütőposzton mutatkozott a legnagyobb különbség, ezt jól példázza, hogy a nyáron a klubhoz szerződött Geiger András támadásainak mindössze 38 százalékából ért el pontot. Egyedül a két magyar center nyújtott valamennyire értékelhető teljesítményt. Ez a játék nem lehet megnyugtató a szurkolóknak, az elkövetkezendő másfél hét alatt ugyanis három nagyon nehéz mérkőzés vár kedvenc klubjukra, amelynek a bajnokságban két rangadón kell jól szerepelnie, valamint jövő szerdán a továbbjutás szempontjából nagyon fontos derbit kell sikerrel megvívnia a portugál Castelo da Maia ellenében. Erre pedig csak akkor van esélyük a barcikaiaknak, ha a szerdai találkozót gyorsan elfelejtik.
Legfrissebb hírek

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
8 perce

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
20 perce

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
23 perce

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
31 perce

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
44 perce

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
1 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik