Tiltakozásul elkéstek az ultrák

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2004.11.14. 22:26
Címkék
Habár a Ligakupában odalett a féléves veretlenség, ez nem zökkentette ki annyira a címvédő Lyont, hogy a bajnokságban is lépést tévesszen.
A hét végén az OL simán legyőzte a Nantes-ot, így a legrosszabb esetben is megőrzi egypontos előnyét a lapzártánk után végző Lille előtt. A nagy csatára kényszerített, de a három pontot végül megszerző Auxerre egy picit megnyugodhat a harmadik helyen, a Marseille megkezdte szurkolói kiengesztelését a párizsi csapások után, míg a fővárosiak súlyos bordeaux-i vereséggel pottyantak vissza a realitás talajára.
"És végre nem veszítettünk el senkit!" - örvendett a győzelemnek a Lyon friss válogatottja, Florent Malouda. Igaz, ami igaz, a bajnoknál az utóbbi időben úgy hullottak a játékosok, mint a legyek - szinte már nem is maradt senki, aki megsérüljön. Részben a túlzott óvatosság következménye, hogy az első félidőben sem sokra jutott a bajnok, sőt inkább a Nantes előtt adódtak lehetőségek. A szünetet követő újrakezdés után aztán a "kanárik" eladták a labdát, és a lesipuskás Frau közelről a kapuba lőtt. Nem sokkal később Sidney Govou szinte ugyanonnan megszerezte a második hazai gólt is, amelyet követően a vendégek beletörődtek a vereségbe.

Bamogo (fehérben) szerezte meg a vezetést a Marseille-nek
Bamogo (fehérben) szerezte meg a vezetést a Marseille-nek
Bamogo (fehérben) szerezte meg a vezetést a Marseille-nek
Tiltakozásul a PSG-től négy napon belül elszenvedett két vereség - no meg az idénykezdet egyéb zökkenői - miatt, a Marseille egyes szurkolói csoportjai csak öt perc elteltével foglalták el helyüket a lelátón. Ha tudják, hogy megérkezésük után strasbourgi helyzetekben és két kapufában lesz részük - az egyiknél Barthez óriásit védett -, nyilván még ennyire sem siettek volna. A folytatásban aztán Bamogo és Koke egy-egy közeli találattal valamelyest megnyugtatta a kedélyeket, de továbbra is hallani arról, hogy a távozását egyszer már felajánló José Anigo vezetőedző helyét Jean Tigana vagy Jacques Santini veszi át.
Nincs válság - állítják nemcsak Marseille-ben, de Párizsban is. Nos, a PSG az utóbbi hetekben valóban feljövőben volt, de most Bordeaux-ban akkora verést kapott, mint ebben a bajnokságban még egyszer sem. A jobb oldalról érkező labdába rosszul belenyúló Pichot öngóljával már a 6. percben megkezdődött a vesszőfutás, majd a második félidőben Laslandes és Rool is betalált Letizinek - tulajdonképpen már nem is számított, hogy a harmadik gól előtt Laslandes kezezett, mielőtt társa elé tálalt volna. "Nem is érdemeltünk jobbat - véleményezte a vereséget Jose Pierre-Fanfan, a PSG csapatkapitánya. - Tudomásul kell vennünk, hogy az idény nem csak a Marseille elleni meccsekből áll. Bízzunk abban, hogy ez csak egy kisiklás volt."
Röviden a többi mérkőzésről: bár még az első félidőben gól- és emberhátrányba került, a Lens ponttal távozott Nice-ből, ahol a múlt héten a Ligakupában is jól szerepelt; a Metz hazai veretlenségét a Caen vette el, amely eddig még egyetlen mérkőzést sem nyert meg vendégként; mindössze hét perc hiányzott a sereghajtó Istres-nek, de akkor egy szögletet követő rossz mozdulat miatt szertefoszlott az első élvonalbeli győzelem megszerzésének reménye - persze a Sochaux otthonában az egy pont sem kevés.
Ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy a Saint-Etienne megszerezte idénybeli első idegenbeli győzelmét. A legutóbbi fordulóban két gólt szerző Pascal Feindouno a bastiai mérkőzésen három gólpasszt adott (na jó, az egyik egy kipattanó lövés volt), míg a fejjel és lábbal is eredményes David Hellebuyck első találatait jegyezte az élvonalban.
Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
18 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
51 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája