Holland siker született a fogathajtók fedett Világkupa-sorozatának első állomásán, Hannoverben.

Dobrovitz József és fogata Stuttgartban javíthat (fotó: danis barna)

Dobrovitz József és fogata Stuttgartban javíthat (fotó: danis barna)
A hollandok világbajnoka volt ugyanis az egyetlen, aki verőhiba nélkül teljesítette a 12 akadállyal nehezített kombinált pályát, ráadásul az idővel is meglehetősen ügyesen bánt, hiszen végül több mint 13 ponttal előzte meg a Németországban szinte nemzeti intézménynek számító Freundot.
Sajnos Dobrovitz Józsefet a szombati remek teljesítménye után elhagyta a szerencse, ugyanis vasárnapi pályára lépésekor összeakadt a két hátsó lovának a szára, s ezáltal jóformán irányíthatatlanná váló fogattal kellett megoldania a feladatot.
"Az úgynevezett keresztág beleakadt az egyik hátsó lovam fejébe, így végül rendkívül lassan, ráadásul három verőhibával tudtam teljesíteni a pályát. Ám mivel korrigálni csak úgy lehetett volna, ha megállok, és kiszabadítjuk a lovat, ez jóval több időveszteséget jelentett volna, ezért inkább megkockáztattam a hajtást. Pedig a szombati verseny olyan jól alakult…" - mondta Dobrovitz, akinek legközelebb november 20-án és 21-én Stuttgartban lesz lehetősége javítani.
Az összetett Vk-pontversenyben természetesen továbbra is a holland vezet, megelőzve Freundot és Sandmannt. Dobrovitz József a hatodik helyen várhatja a már említett németországi fellépést. ---- F ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





