Egy gólt ért a bátorság

2004.10.30. 23:21
Címkék
Didier Deschamps szokatlanul támadó felfogású taktikája csak részsikert hozott a Monaco számára, miután az előző idény két nemzetközi kupadöntősének összecsapása 1-1-es döntetlennel zárult Marseille-ben. A Bajnokok Ligája finalistája három csatárral (Adebayor, Saviola, Chevanton) kezdett, ráadásul még Kallon is támogatta őket a középpályáról.
A megerősített első vonal az első percben villant is, a ziccer Adebayor előtt adódott, ő azonban három méterről nem találta el a kaput. Az OM nehezebben lendült bele, viszont amint felpörgött az "üzemi" sebességre, megszerezte a vezetést. A 20. percben Battles ívelt középre, a spanyol Koke pedig jókor érkezett. Nem egészen negyedóra elteltével jött a válasz, Kallon szintén fejjel volt eredményes, és mint később kiderült, be is állította a végeredményt.
"A Vélodrome-ban nagyon értékes az egy pont, de lassan győzelmi sorozatba kell kezdenünk, ha el akarjuk érni a céljainkat" - jegyezte meg a találkozó után Gal Givet, a Monaco védője, míg Deschamps a következőképp értékelt: "Akadt néhány nagy helyzetünk, de a védelmünknek is volt dolga bőven. Még sok munka vár ránk."
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
3 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
4 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
4 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
4 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
4 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik