Pokoli hangulat lesz Belgrádban

D. G.D. G.
2004.10.27. 21:09
Címkék
A Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB) kisorsolta az évenként megrendezésre kerülő férfi Világliga csoportbeosztását. Úgy tűnik, jól vizsgázott a 12-es rendszer, amelyben a legutóbb játszottak a csapatok, hiszen idén is ezt a szisztémát követik a nemzeti alakulatok. Az azonban kétséges, hogy mennyire igazságos ez a fajta lebonyolítás, hiszen az a válogatott, amely megrendezi majd a négyes finálét, eleve kvalifikálja magát, vagyis tökéletesen tét nélkül játsza le a csoportmérkőzé-seit. Idén nyáron ez a kiváltság Olaszországnak jutott, amely végül a döntőben alulmaradt a brazilokkal szemben - csakúgy, mint az olimpia fináléjában. A két csapat amúgy most is esélyese a viadalnak, de nem szabad leírni a szerbeket sem. Igaz, hogy a plávik nem szerepeltek valami fényesen Athénban (a negyedöntőben kiestek), de ez részben egy szerencsétlen beteséghullám miatt volt. Most viszont nem panaszkodhatnak, hiszen úgy tűnik, Fortuna - talán kiengesztelésül? - pártfogásába vette őket, Szerbiában, egészen pontosan Belgrádban rendezik ugyanis majd a Final Fourt, vagyis a pokoli hangulat garantált, s azt is tudjuk, hogy déli szomszédainknál bizony csúszkálnak időnként a vonalak. Mindent összevetve a szerbeknek jó esélyük lesz, hogy bezsebeljék a 13 millió dollár öszdíjazású torna legnagyobb részét, s így kiköszörüljék a hírnevükön esett csorbát.A csoportbeosztás

A-csoport: Brazília, Japán, Portugália, Venezuela. B-csoport: Bulgária, Franciaország, Kuba, Olaszország. C-csoport: Argentina, Görögország, Lengyelország, Szerbia-Montenegró
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik