MU: Glazert egyelőre kikosarazták

2004.10.25. 10:20
Címkék
A Manchester United közleményben tudatta, hogy elutasította Malcolm Glazer amerikai milliárdos üzleti tervét. Glazer hetek óta azzal tartja lázban a klub szurkolóit és az angliai futballközvéleményt, hogy meg akarja vásárolni a világ leggazdagabb labdarúgó-egyesülete részvényeinek többségét.Glazer az előző héten a korábbi 19-ről már 28,11 százalékra növelte tulajdonrészének arányát, s ezzel közel került a 30 százalékos határhoz, amelynek birtokában a brit jogszabályok értelmében már nyilvános ajánlatot tehetett volna a részvénycsomag fennmaradó részére.A legnagyobb tulajdonrészt közösen a J.P. McManus és John Magnier közös cége, a Cubic Expression birtokolja Írországból 28,89 százalékkal.Abban, hogy Glazer tervei a jelek szerint (legalábbis egy időre) meghiúsulnak, nagy szerepe van az MU befolyásos szurkolói csoportjainak, amelyek már 1999-ben is sikeresen akadályozták meg Rupert Murdoch ausztrál üzletember és médiamágnás hatalomátvételét.A londoni tőzsdének küldött kommünikében az MU azzal indokolja Glazer ajánlatának elutasítását, hogy annak elfogadása nem állt igazán érdekében, mivel a tengerentúli pénzember nagy részben kölcsönökből finanszírozta volna a bevásárlást.A Manchester United ennek ellenére ígéretet tett Glazernek és többi potenciális érdeklődőnek, hogy a jövőben is nyitott a tárgyaláokra a klub jövője érdekében.
Legfrissebb hírek

Az óvodások már tudják – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

A sport sem úszta meg – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: teljessé válik a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapatának mezőnye

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert verhetetlen akar lenni; A téli olimpia teljes eredménylistája

E-újság
2 órája

A gála ezúttal elmaradt, de a Newcastle így is kettős győzelemmel jutott tovább a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája

Csak kapufát hozott a visszavágó, a Leverkusen ott van a BL nyolcaddöntőjében

Bajnokok Ligája
2 órája

Kövér László: A sport, mint minden kultúra, ember és ember között teremt kapcsolatot

Magyar válogatott
2 órája

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik