Rekordmezőny a Dakar-ralin

2004.10.17. 23:00
Címkék
Rekordmezőny várható a jövő év elején sorra kerülő Dakar-ralin, amelyen a résztvevőknek Barcelonától kell eljutniuk a szenegáli fővárosig. "A 2005-ös viadalon a nevezések alapján 230 autó, 165 motor és 70 kamion teljesíti majd a távot. Az idén 195 motor, 142 autó és 63 kamion versengett egymással" - vetette össze a számokat a Radio France Internationale-nak nyilatkozva Etienne Lavigne, a viadal főigazgatója. A főszervező elárulta, hogy a legutóbbihoz képest eggyel több, már három mentőhelikopter áll majd rendelkezésre, amire már csak azért is szükség lehet, mert az indulók 40 százaléka újonc. A mezőny a 230 kísérőkocsival együtt december 31-én kezdi meg a száguldást. A szilveszteri prológot követően január 1-jén kelnek át Afrikába, majd Marokkón, Nyugat-Szaharán, Mauritánián és Malin keresztül vezet az út Szenegálba. A befutó január 16-án lesz.
Legfrissebb hírek

Konferencialiga: Debrecen–Pjunik Jereván

Európa-konferencialiga
19 perce

Udvardy Panna a nyolcaddöntőben búcsúzott Hamburgban

Tenisz
50 perce

Dzsudzsák, Lang és Cibla is kezd a Lokiban a Pjunik ellen

Európa-konferencialiga
1 órája

Ghánai U-válogatott csatárt igazolt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Új korszak kezdődött a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél az irány maradt, a nevek változtak

Labdarúgó NB I
1 órája

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2 órája

Keresztes Krisztián utoljára edzett a Nyíregyházával – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

NB I: közel a visszatéréshez az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2 órája