Klampár: úgy, mint Phenjanban?

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2004.10.16. 22:57
Címkék
Vajon milyen érzés lehet, ha valakinek már életében szobrot állítanak?Nos, ezt a kérdést a vasárnap délután "Svédületes" elnevezésű magyar-svéd asztalitenisz-gála egyik vendégszereplőjének, Stellan Bengtssonnak személyesen is feltehetik azok, akik kilátogatnak a Nemzeti Sportcsarnokban 17 órakor kezdődő programra: a háromszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok pingpongos szobrát ugyanis a közeljövőben leplezik le Falkenbergben, így tehát túlzás nélkül állítható, hogy egy élő legenda is asztalhoz áll majd a nagy érdeklődéssel várt gálán.
Ismét megvillan a sokat csodált Klampár-csukló
Ismét megvillan a sokat csodált Klampár-csukló
Ismét megvillan a sokat csodált Klampár-csukló
Ismét megvillan a sokat csodált Klampár-csukló
Ismét megvillan a sokat csodált Klampár-csukló
Ismét megvillan a sokat csodált Klampár-csukló
De hogy a legendák is esendők, azt éppen Bengtsson esete bizonyítja: a most 52 esztendős asztaliteniszező a hírek szerint a fénykorában nem vetette meg a gyengébbik nemet, ezért a felesége - biztos, ami biztos alapon - mindenhova elkísérte, és elkíséri a mai napig, így természetesen ő is eljött a magyar fővárosba. De talán még Bengtssonnál is nagyobb nőcsábász hírében állt a svéd különítmény másik nagy csillaga, a négyszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok Mikael Appelgren, aki viszont egyedül érkezett Budapestre, ezért a szervezők egy meglepetést is tartogatnak a számára: az a szerbiai Mucsi Mária is feltűnik majd a gálán, akihez sok-sok évvel ezelőtt gyengéd szálak fűzték Appelgrent, s mint régen, most is a játékvezetői székbe ül majd a svéd játékos egykori szerelme.
S ha már Appelgrennél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy vele az 51 éves kora ellenére még mindig aktív, az NB I-es Békés csapatában játszó Klampár - vagy ahogyan sokan nevezik, "Mr. Csukló" - mérkőzik. Ez a meccs is nem mindennapi csemegének ígérkezik, hiszen Klampárhoz hasonlóan még a 43 esztendős svéd sem szakadt el az aktív versenyzéstől, a hazája második vonalában szereplő Ängby csapatának kiemelkedően legjobb játékosa. A szervezők nem véletlenül tették ezt az összecsapást a többfrontos - itt a múlt, a jelen és a jövő is feltűnik majd - magyar-svéd párharc utolsó találkozójának: a gála egyik apropója ugyanis az, hogy 25 esztendővel ezelőtt, 1979-ben a kínaiakat legyőzve nyerte meg a magyar férfiválogatott a magyar asztaliteniszsport mindmáig utolsó világbajnoki aranyérmét, s az akkori phenjani döntőben is Klampár Tibor játszotta az utolsó meccset.
Negyedszázada az ő győzelme után ünnepelhettek a mieink, s bár vasárnap a Nemzeti Sportcsarnokban jóval kisebb lesz a tét, remélhetőleg az utolsó pillanatok (is) Phenjanra emlékeztetnek majd… ---- A ---- &
Legfrissebb hírek

A „középszerű, sz.r játékosokkal” eredményes edző és a bátor beszólás a Néphadsereg tisztjeinek – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 perce

Kiss Virág ősztől újra külföldön pattogtat

Kosárlabda
13 perce

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
33 perce

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
40 perce

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
1 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
1 órája

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
1 órája

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik