Egylépésnyire az ötventől

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.10.16. 23:50
Címkék
Célegyenesbe ért az Arsenal. No nem a bajnoki címről beszélünk, hanem arról, hogy csupán egy mérkőzésre van zsinórban az 50., veretlenül lejátszott bajnokijától.
A 49. pontszerzés a Highburyben az Aston Villa ellen jött össze, 0-1-ről 3-1-re fordított Arséne Wenger együttese. A nagy mérföldkő viszont a legnehezebbek egyike lesz: jövő vasárnap az Old Traffordon lépnek fel az "ágyúsok", és amióta a Premier League létrejött, a manchesteri "ördögkatlan" a legirtózatosabb hely a vendégek számára.
Ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a veretlenség már az Aston Villa ellen is veszélybe került. Lee Hendrie korai bombagólja és a sérült Thomas Sörensen helyére beugró Stefan Postma bravúrparádéja a mérkőzés elején némiképp nyomasztotta a Highbury nézőseregét. Amikor Postma nem tudott védeni, szerencséje volt (Sol Campbell a lécre fejelt), egészen a 19. percig. Ekkor Thierry Henryval szemben szabálytalankodott Mark Delaney, a tizenegyest pedig Robert Pires értékesítette.

Ritka esemény: ezúttal a duplázó Pires (jobbra) nyerte meg a franciák gólpárbaját az egyszer beköszönô Henryval szemben
Ritka esemény: ezúttal a duplázó Pires (jobbra) nyerte meg a franciák gólpárbaját az egyszer beköszönô Henryval szemben
Ritka esemény: ezúttal a duplázó Pires (jobbra) nyerte meg a franciák gólpárbaját az egyszer beköszönô Henryval szemben
Az Arsenal még a szünet előtt vezetést szerzett, Henryt ezúttal nem bántották, a bal oldalról a tizenhatosra törve be is talált Postma kapujába. A Villa a második félidőben már nem tudott gondot okozni az Arsenalnak, a hazaiak szétfutották a birminghamieket, és az Henry, Pires duó révén még egy gólt szereztek.
A Liverpool is hátrányból nyert, igaz, nem hazai pályán, hanem a Fulham otthonában, és nem egy-, hanem kétgólos hátrányból. Luis Boa Morte első félidei duplája után Zat Knight öngóljával kezdett felzárkózni a Pool, amelyből Milan Baros egyenlítő találata után kiállították Josemit. A spanyol nélkül is megtartották lendületüket a "vörösök", és végül simán nyertek 4-2-re. A Middlesbrough is négyet lőtt idegenben, Blackburnben Tugay 30. percben történt kiállítását kihasználva a Boro Jimmy Floyd Hasselbaink triplájának köszönhetően nyert fölényesen.
Steve Bruce, Sir Alex Ferguson egykori játékosa és segítője lassan elhiszi, hogy nem verhetetlen a mestere. A Birmingham Cityt vezényelő szakember és csapata a Premiershipbe jutása óta először szerzett pontot a "vörös ördögök" ellen, méghozzá rendkívül kiegyenlített találkozón. Az immár öt mérkőzés óta veretlen birminghamiek legjobbja David Dunn és Robbie Savage volt, de a támadásaikat nemigen tudták végigvezetni, elsősorban azért, mert az MU védelmének tengelyében Rio Ferdinand tökéletesen szűrte az akciókat. A manchesteri szurkolók pontvesztésként értékelik a mérkőzés eredményét, de legalább annak örülnek, hogy feltehetően sikerült elijeszteniük Malcolm Glazer amerikai milliárdost, aki többségi tulajdont akart szerezni a klubban.
A Manchester City korán vezetést szerzett a Chelsea ellen, Nicolas Anelka egy Paulo Ferreira-belépő után bebukdácsolt a Chelsea tizenhatosára, majd a vendégek reklamálása ellenére megítélt büntetőből be is talált Petr Cech kapujába. A Chelsea olykor nyomasztó mezőnyfölényt alakított ki, számos nagy helyzetéből azonban egyet sem tudott kihasználni, és az idény során először kikapott.
Ami a magyarokat illeti, Gera Zoltán és a West Bromwich Albion hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Norwich Cityvel, és honfitársunk ismét kitett magáért, hiszen amíg a pályán volt (80. perc), jól játszott. Veszélyes lövéssel kezdett, majd jó passzaival tűnt ki csapatából. Átadásaiból mégsem született gól, a West Brom a kilencedik meccsén az ötödik döntetlenjét érte el.
A következő fordulóban Geráékat fogadó Crystal Palace 1-0-ra kikapott a Bolton vendégeként, a tabella alján szerénykedő londoniak az első félidő záró perceiben kaptak gólt szabadrúgás után, Kevin Davies fejeséből. Király Gábor ismét végigvédte a találkozót, az angol tudósítások ki is emelték a magyar kapust, aki bravúrjaival az első félidőben a döntetlent, a fordulás után az egygólos hátrányt és az egyenlítés reményét tartotta a csapatban. "A gól előtt lesre játszottunk, de ez sajnos nem sikerült, Davies egyedül maradt, és jól helyezett fejjel, hiába vetődtem, esélyem sem volt. Az első félidőben Jannakopulosz lövése volt a legmelegebb pillanat, meg is botlottam a védés előtt, de sikerült a labdába ütnöm, és az a háló tetején landolt. A többiek már teljesen befogadtak, mindig kérdezik, bizonyos helyzetekben mit szeretnék, mit csináljanak, és én irányítom őket, már ugyanúgy megszoktam itt, mint egykor a Herthában" - árulta el lapunknak Király. Torghelle Sándor a kispadra sem került, Iain Dowie rotációs rendszere miatt ezúttal a lelátóra ülhetett fel. A Boltonban viszont visszatért a pályára Khalilou Fadiga szenegáli középpályás, aki szívműtétje óta először játszott. ---- T ---- 1
Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
4 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
31 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
32 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
32 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
39 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
43 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik