Egy brazil gól itt, egy ott

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.10.16. 23:53
Címkék
Továbbra is használhatjuk a hullámzó jelzőt, ha a Real Madrid teljesítményéről szeretnénk képet alkotni. A nyugodtan mondhatjuk, sztároktól túlzsúfolt együttes a Dinamo Kijev elleni BL-ütközet miatt már szombaton túljutott a soros bajnokiján, és bizony ezúttal Sevillában hagyott két pontot.
De ha úgy tetszik, legalább szerzett egyet. A Betis ugyanis hosszú ideig jobban játszott a fővárosiaknál, és a brazil Ricardo Oliveira mutatós lövésével vezetett is. Egészen a 66. percig, amikor megvillant két klasszis a sokból, Ronaldo Zidane kényszerítő után a dél-amerikai legalább remire mentette az ütközetet.
A Deportivo viszont, úgy tűnik, madridi sikerével elindult felfelé. A galíciai társulat két hete a Realt a Bernabéuban győzte le 1-0-ra, most pedig a Getafénál bizonyult jobbnak az eredményből (egygólos győzelem) sejthetőnél sokkal nyugodtabb körülmények között. A hazaiak Sergio lövésével, illetve Víctor fejesével a 90. percig 2-0-ra vezettek, akkor ugyan Mário szabadrúgásból beköszönt, de ez édeskevés volt a pontszerzéshez.
Legfrissebb hírek

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt szórakozott el, s kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
44 perce

Helytállt, de kikapott az FTC a Melsungentől a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
1 órája

Vízilabda: a férfi ob I élcsapataiban is feltűnik az utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
1 órája

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
1 órája

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
2 órája

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
3 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik